Zakariás Zoltánt választotta elnökévé az Erdélyi Magyar Szövetség

Zakariás Zoltán parlamenti képviselőt választotta elnökévé első, Székelykeresztúron megrendezett országos küldöttgyűlésén szombaton az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) – tudatta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziója nyomán létrejött politikai szervezet.

Az EMSZ elnökhelyettesének Kátai Attilát, alelnöknek pedig Csomortányi Istvánt, Toró T. Tibort, Mosdóczi Vilmost, Györgyi Attilát, Bálint Józsefet, Csorba Szilárdot és Sorbán Attila Örsöt választották a küldettek, és elfogadták az EMSZ új jelképét, amely egy piros-fekete korongra helyezett ezüst színű, nyolcágú csillagból és félholdból áll.

Fotó: EMSZ Facebook-oldala

Mint arról korábban beszámoltunk, Mezei János a nyolc éve húzódó bírósági ügyében született elmarasztaló ítéletet követően lemondott januárban az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöki tisztségéről. A bíróság azt tekintette zsarolásnak, hogy Mezei János polgármesterként és a Monturist Kft. kisebbségi tulajdonosaként felszólította a cég ügyvezetőjét, Virág Zsoltot, hogy mondjon le tisztségéről. A jogerős ítélet Mezei Jánost felmentette ugyan a hivatali visszaélés és a sikkasztás vádpontjai alól, a zsarolás vádpontjában azonban elmarasztalta, így három évnyi börtönbüntetését négy év felfüggesztett szabadságvesztésben határozta meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?