Vizsgálati fogságban a külföldi turisták kirablói

Négy személyt helyeztek vizsgálati fogságba, további két személyt pedig háziőrizetbe került, miután a hatóságok gyanúja szerint leitattak, majd kiraboltak külföldi turistákat Bukarest óvárosában.

Mint már írtuk, a hatóságok szerdán tartottak az ügyben házkutatást, akkor nyolc személyt állítottak elő. A nyomozók szerint a gyanúsítottak, miután helyi bárokban leitatták a turistákat, több módszert is bevetettek, kihasználva áldozataik kiszolgáltatott állapotát, elvették a mobiltelefonjaikat és a bankkártyáikat, a banki alkalmazáson keresztül átutaltak különböző összegeket a saját számlájukra, pénzügyi tranzakciókat hajtottak végre. Az is előfordult, hogy erőszakkal vették el a javaikat, vagy fogva tartották őket, amíg kifosztották.

Illusztráció: Wikipedia

Az Agerpres pénteki beszámolója alapján két brit, egy német és egy amerikai-belga kettős állampolgárságú turista esett a rablók áldozatául. Becslések szerint mintegy 450 ezer lejt loptak el tőlük. Az egyik külföldi szálláshelyére be is törtek, onnan ékszereket, laptopot, iPad-et, két mobiltelefont, bankkártyát loptak el, de még az útlevelét is elvitték. Ezt követően öt napra bezárták egy óvárosi klubba.

Az ügyben, mint ismeretes, lopás, súlyos rablás, jogtalan szabadságelvonás, számítógépes rendszerhez való jogtalan hozzáférés, csalárd pénzügyi tranzakciók és eltitkolás vádjával zajlik eljárás a bukaresti ügyészség felügyelete alatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?