Egyre több az adócsalás, ellenben a lopások és a rablások száma csökken

Több mint 480 személy került előzetes letartóztatásba az év első négy hónapjának rendőrségi akciói nyomán - közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján a Román Rendőrség sajtószóvivője.

Georgian Drăgan elmondta, januártól április végéig 615 nyomozás keretében több mint 4500 házkutatást tartott a rendőrség. Ezek nyomán 1246 személy ellen rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést: 481 személyt előzetes letartóztatásba helyeztek, 34-en házi őrizetbe, 237-en hatósági felügyelet alá kerültek, 494 személyt őrizetbe vettek.Fotó: Agerpres

A szóvivő szerint az idei első négy hónapban 64,4 százalékkal 846-ra nőtt az adócsalásos esetek száma, a lopásoké viszont 5,6 százalékkal, a rablásoké pedig 14,4 százalékkal csökkent.

Súlyos közúti balesetből 4,8 százalékkal kevesebbet jegyeztek a vizsgált időszakban, mint egy évvel korábban, a halálos áldozatok száma 3,6 százalékkal, a súlyos sérülteké 4,2 százalékkal csökkent, írja az Agerpres.

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmények száma 4,8 százalékkal emelkedett, a legnagyobb arányú - 30 százalékos - növekedést a be nem jegyzett jármű vezetésének bűntetténél regisztrálták. A bűncselekmények 11,7 százalékában pszichoaktív szerek hatása alatti gépjárművezetés miatt indult eljárás, és több mint 11 800 sofőrt értek alkoholos befolyásoltság alatti vezetésen. Ezek közül csaknem 7700 esetben kihágást, több mint 4100 esetben bűncselekményt állapítottak meg.

Georgian Drăgan beszámolt arról is, hogy 2024 első négy hónapjában több mint 4000 ideiglenes távoltartási parancsot adott ki a rendőrség, amelyek közül 1651 a bíróságokon védelmi végzéssé változott. Januártól áprilisig a hatóságokat 38 656 családon belüli erőszakos esethez riasztották, ebből 19 348 városon és 19 308 vidéki településeken történt. Az első négy hónapban 3,5 százalékkal 17 792-ről 18 410-re nőtt a családon belüli erőszakos esetek száma az előző év azonos időszakához képest.

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) munkatársaival közösen 358 drogellenes akcióban vett részt a rendőrség idén. Ezek keretében 1300 házkutatást tartottak, 696 személyt őrizetbe vettek, 609-en előzetes letartóztatásba, 132-en hatósági felügyelet alá kerültek. Az akciók nyomán lefoglaltak több mint 500 kilogramm magas kockázatú kábítószert, csaknem 500 ezer drogtablettát, mintegy 3,5 tonna zöld növényi törmeléket és 4 tonna egyéb tiltott szert.

Az állatvédelmi rendőrség országszerte több mint 5000 ellenőrzést végzett a vizsgált időszakban, 550 veszélyben levő állatot mentett meg, és összesen 3,5 millió lej értékben szabott ki bírságot. Továbbá 784 ügyben indítottak büntetőeljárást, 117 házkutatást tartottak és 59 személy ellen rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést - számolt be a szóvivő.

Georgian Drăgan azt is elmondta, hogy a választási kampány kezdetétől 197 lehetséges bűncselekményről kaptak bejelentést. Ezek nyomán 270 bírságot róttak ki, 77 bejelentés megalapozatlannak bizonyult.

Kapcsolódók

Kimaradt?