Védelmi minisztérium: kiterjesztették a légtérzárat az ukrán határ dunai szakaszánál

Románia kiterjesztette a tavaly májusban bevezetett, civil és katonai repülőkre egyaránt érvényes repülési korlátozást az ukrán határszakasz déli, dunai szakasza mentén – közölte csütörtökön a bukaresti védelmi minisztérium.

A védelmi és a szállításügyi minisztérium által elrendelt repülési korlátozás szerdán lépett érvénybe, amikor az ukrán folyami kikötőket ért orosz légitámadások során immár harmadik alkalommal estek dróndarabok román területre.

Nufăru | Fotó: Agerpres

A civil és katonai pilótáknak szóló légiforgalmi navigációs figyelmeztetés (NOTAM) szerint Dobrudzsa északi részén, az ukrán határ mentén 20-30 kilométeres mélységben 4000 méter magasságig tilos bármilyen légi eszköz, illetve jármű közlekedése az állami járművek kivételével, beleértve a SMURD rohammentő-szolgálat gépeit és a vészhelyzetben lévő repülőket.

Eddig a légtérzár a határ térségében 1000 méteres magasságig és nyolc kilométeres mélységig terjedt.

A védelmi tárca közleménye megjegyzi, hogy a légtér hatékonyabb ellenőrzését lehetővé tevő repülési korlátozás kiterjesztését az ukrán folyami kikötők elleni orosz légitámadások erősödése tette szükségessé. Az intézkedés a – könnyű gépeket kiszolgáló, a határtól 18 kilométernyire lévő – tulceai repülőtér civil légiforgalmát nem érinti.

Múlt héten a Dunától 400, illetve 2500 méternyire, szerdán pedig a határfolyamtól mintegy 15 kilométernyire találták meg Romániában lezuhant – feltehetően az ukrán légvédelem által lelőtt, az orosz hadsereg által használt – drónok darabjait.

A védelmi tárca elismerte, hogy ezeket sem a radarok, sem a járőrszolgálatot teljesítő harci repülőgépek nem észlelték. A becsapódott, méteres krátert okozó, adott esetben több ezer négyzetméteren szétszóródott dróndarabokat a lakossági bejelentések alapján a térséget átkutató katonák találták meg.

A vezetők háborús bűncselekményeknek minősítették és határozottan elítélték Oroszországnak az ukrán lakosság és az ukrán gabonaexportban jelentős szerepet játszó dunai kikötők elleni támadásait. Szerdán a román diplomácia vezetője bekérette Oroszország bukaresti nagykövetét a román külügyminisztériumba, ahol egy államtitkár Románia határozott tiltakozását fejezte ki az ország légtérének ismételt megsértése miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?