Vasile Dîncu: még elég jó a kormánykoalíció megítélése

Vasile Dîncu szociáldemokrata párti védelmi miniszter szerint „még elég jó” a megítélése a jelenlegi kormánykoalíciónak, amely „jól látható" erőfeszítéseket tesz az áremelkedések okozta problémák megoldására.

A Prima TV-nek adott szombati interjúban Dîncu rámutatott, a kormánykoalíció fő erejét adó két alakulat, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) „a maga stílusában és ki-ki a saját ideológiáját követve” erőfeszítéseket tesz, hogy megoldja az emelkedő energiaárak és a megélhetési költségek növekedése előidézte problémákat. „Még van egy kis türelmük az embereknek a két párttal szemben, egyikük sem erodálódott még jelentősen sem külön-külön, sem együtt” – fogalmazott.

Fotó: Agerpres

A védelmi miniszter ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a jövőben a két alakulatnak „egységesebb” üzenetet kell közvetítenie a kormánypolitikát illetően, az utóbbi időben ugyanis felerősödtek az eltérő álláspontok. „Közös kormányzásunk szempontjából nem sok jót ígér, ha arról vitázunk, hogy ki ad nagyobb nyugdíj- és fizetésemelést, vagy hogy kompenzáljuk vagy nem kompenzáljuk, szabályozzuk vagy nem szabályozzuk az árakat” – nyomatékosította.

Rámutatott, mindkét pártban vannak politikusok, akik inkább a „külön utat választanák”, az alakulatok vezetői azonban tisztában vannak vele, hogy jelen helyzetben mennyire fontos „együtt küzdeni”, kerülni az „abszurd versengéseket”.

A 2024-ben esedékes államfőválasztás kapcsán rámutatott, „politikai projekt” szintjén szóba jöhet, hogy közös jelöltet állítson a PSD és a PNL, de nem tartja valószínűnek, hogy ezt sikerülne kivitelezni. Mint hangsúlyozta, a romániai politikában még nem volt példa hasonlóra, sőt, inkább az fordult elő, hogy egyazon oldal két jelöltet is állított, 2009-ben például Traian Băsescu és Crin Antonescu is indult a jobboldali alakulatok képviseletében.

Beszélt arról is, Romániában az a megszokott, hogy a pártelnök indul az államfőválasztáson, úgy véli, nagyon nehéz lenne párton kívüli jelöltet állítani. Meglátása szerint a miniszterelnök-csere nyomán 2023-tól a PSD-nek járó kormányfői tisztség Marcel Ciolacut illeti meg, és – bár a pártelnök folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy minden lehetőségre nyitott – jelen pillanatban neki van a legnagyobb esélye arra is, hogy a párt államfőjelöltje legyen 2024-ben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?