banner_066Zffpe_maszol_6fel_rmdsz-02.png
banner_VnNOCp39_maszol_6fel_rmdsz-01.png

Vallott a férfi, aki megerőszakolta és megölte nyolcéves unokahúgát

A férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt és megölt egy nyolcéves kislányt, akinek holttestét egy erdő szélén találták meg a botoşani-i Albești községben, a nagybátyja a kislánynak. Beismerte a bűncselekményeket. Első vallomásaiban az állította, szándékában állt feladni magát, és az alkoholt okolta.

Mint megírtuk, a nyolcéves kislányt szülei pénteken küldték át a nagybácsi házához, hogy hozzon el valamit, de a kislány nem érkezett haza. Szombaton hajnalban találták meg, a gyanú szerint megerőszakolták, majd megölték. Első vallomásaiban a gyilkossággal gyanúsított férfi azt mondta, hogy nem akarta megölni unokahúgát, és az alkoholt okolta a történtekért, írja a monitorulbt.ro helyi lap. 

Fotó: képernyőmentés

A férfi a meghallgatásra menet az újságíróknak azt mondta, hogy megbánta tettét, sajnálja a gyereket, és hogy a tragédia oka az ital. A férfi azt is elmondta, hogy bujkált, az éjszakát az erődben töltötte, de szándékában állt feladni magát. Kiderült, a kislány családja egy az udvarban lakott a gyilkossal, különböző házakban. Szombaton több mint száz rendőrt, csendőrt és határrendészt mozgósítottak a tettes kézrekerítésére. A keresésben részt vett a belügyminisztérium helikoptere is. A 32 éves gyanúsítottat azután fogták el, hogy a rendőrök két figyelmeztető lövést is leadtak a levegőbe. Ezek után előzetes letartóztatásba került a 32 éves férfi.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

banner_Os8CxLFO_KUK_Webbanner_970x250_ANIM.gif
banner_9y4hN5Rx_KUK_Webbanner_728x90_ANIM.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?