Vádemelés kábítószer-kereskedelem miatt – Egy 16 éves lány volt az áldozat

Három ember ellen emeltek vádat a szervezett bűnözés ellenes ügyészség Neamț megyei ügyészei kábítószer-kereskedelem miatt egy tavaly indított ügyben, ahol egy 16 éves lány volt az áldozat. A kristály drog – amit az egyik vádlott kínált neki – a kiskorú lány halálát okozta.

Kockázatos és nagy kockázatú kábítószerekkel való kereskedés, saját fogyasztás céljából jogosulatlan birtoklás, valamint tiltott kábítószer-fogyasztás céljára egy ingatlan rendelkezésre bocsátása miatt emeltek vádat három gyanúsítottal szemben a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Ügyészség (DIICOT) Neamț Területi Hivatalának ügyészei – áll az intézmény kedden kiadott sajtóközleményében, írja a News.ro.

Illusztráció | Fotó forrása: Wikipédia

„A lefolytatott vizsgálati anyagból az egyik vádlott vonatkozásában megállapítást nyert, hogy 2023.07.30-án egyik vádlott-társától nagy kockázatú kábítószert szerzett be, abból jelentős mennyiségű kábítószert fogyasztott el és kínált fogyasztásra egy kiskorú (16 éves) sértettnek, ami annak halálához vezetett. Az igazságügyi orvosszakértői jelentés szerint a kiskorú erőszakos halált halt, és halálának oka akut szív- és légzési elégtelenség, amit a 4-metilmetkatinon- (mefedron) mérgezés okozott” – áll a DIICOT közleményében.

Illusztráció | Fotó forrása: Román Rendőrség

A nyomozók ugyanakkor megállapították, hogy a két másik vádlott 2022 júniusa és 2023 augusztusa között ismételten kockázatos (kannabiszt) és nagy kockázatú (katinonokat, amelyek kristály drog gyűjtőnéven ismertek) kábítószereket birtokolt és értékesített. Egyikükkel kapcsolatban az is megállapítást nyert, hogy 2023. július 15. és 2023. augusztus 01. között a lakást, amelyben lakott, napi rendszerességgel, nem legálisan bocsátotta rendelkezésre kábítószer-fogyasztás céljából. Ugyanebben a vádiratban kérték a bíróságot, hogy kötelezze a vádlottakat 18 000 lej megfizetésére az állam által megelőlegezett perköltségként. Az ügyet a Neamț Megyei Bíróság elé terjesztették ítélethozatalra.



Tavaly augusztusban egy 16 éves lány halt meg Neamț megyében, miután kristály drogot fogyasztott. Az ügyben három személyt tartóztattak le kábítószer-kereskedelem miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?