Hétlejes drogtól halt meg egy 16 éves lány, aki középiskolai versenyre utazott

A 16 éves lány, aki Piatra Neamț-ra utazott egy versenyre, egy adagonként hét lejért kapható drog mellékhatása miatt halt meg. Az édesapaja mesélte el, mit sikerült kideríteniük a lányukkal történtekről.

A 16 éves lányt a szülei engedték el Piatra Neamț-ra, hogy részt vegyen egy középiskolai versenyen, majd arról értesítették őket, hogy lányuk kábítószerhasználat miatt meghalt. Mindez azután történt, hogy a lány találkozott egy 19 éves fiúval, aki az ügyészség szerint drogdíler – írja a Digi24.

A tinédzser az egyik barátnőjével indult el Bukarestből Piatra Neamt-ra.  Az édesapja elmondása szerint – amennyire ezt a lánya barátnőjétől sikerült megtudnia – az állomáson elváltak útjaik, mivel egy 19 éves fiú várta, akivel a lánya az interneten ismerkedett meg.

Este 11 körül a lány azt mondta a szüleinek, hogy a bentlakásban van és lefekvéshez készülődik. De valójában a fiatalember házában volt. „3 óra 13 perckor hívtak Piatra Neamț-i katasztófavédelemtől, és közölték, hogy a kislányunk meghalt” – mondta az édesapa. „A fiú szülei is a házban voltak. Ha jól tudom, a fiú édesanyja hívta ki a mentőket.”

Miután hazaértek, a fiú állítólag egy Kristály nevű szintetikus kábítószert kínált a lánynak, aki ezt elfogadta. Nemsokára a lány rosszul lett. A fiú édesanyja abban a pillanatban hívta a mentőket, amikor meglátta, hogy a lány erősen vérzik. 

Radu Roibu, a Neamt Megyei Mentőszolgálat orvosi asszisztense elmondta: „a  segélyhívás helyszínén megtaláltuk a lányt erős hüvelyi vérzéssel és szív- és légzésleállással. A fiú, aki akkor vele volt, azt mondta, hogy egyszerűen szexuális aktust kezdeményeztek, és emiatt alakult ki a hüvelyi vérzés”.

A későbbi vizsgálat során a lány szervezetében kábítószer nyomait találták meg. Az igazságügyi orvosszakértők megállapították, hogy a lány a rendkívül veszélyes kábítószer mellékhatása miatt halt meg.

Radu Țincu toxikológus a Digi24-nek elmondta: „ezek szintetikus anyagok erősen mérgezőek, úgy hatnak, mint az amfetamin, az ideg- és érrendszer stimulációját okozzák, görcsök, mentális zavarok, szívritmuszavar vagy más rendellenességek, magas vérnyomás lehet a következmény. Egy érzékeny, szívbeteg embernél egy ilyen anyag akár szívmegállást is okozhat”.

Illusztráció | Fotó forrása: Wikipédia

A lány halála után a rendőrség házkutatást tartott a fiú otthonában, és kiderítette, hogy a fiú valójában egy kábítószer-kereskedő, aki egy Neamț megyei hálózat tagja. A razzia során több száz gramm veszélyes kábítószert, köztük Kristályt találtak. 

 „Az anyag koncentrációja nem ismert, előfordulhat, hogy a fogyasztó egy fázisban 20-30%-os koncentrációjú anyagot fogyaszt, később pedig a kereskedő magasabb koncentrációjút kínál, és ekkor sokkhatás lép fel a szervezetben és túladagolás következhet be. Ez egy olcsó kábítószer, amelyet adagonként 7-15 lej közötti áron kínálnak” – magyarázta Cătălin Țone kábítószer-ellenes szakértő.

A kábítószer-ellenes ügynökség szakemberei szerint a szülőknek nagyon óvatosnak kell lenniük, mert új drogok kerültek a romániai feketepiacra, és a gyerekek kíváncsiságból kipróbálhatják azokat. Ramona Dabija, az Országos Drogellenes Ügynökség igazgatója kiemelte, az új pszichoaktív anyagok az inhalálószerek és a kannabisz után a harmadik helyen állnak.

A nyomozók azt gyanítják, hogy bedrogozta, majd megerőszakolta a lányt a fiatalember. Őt és két társát letartóztatták nagy kockázatú kábítószerek birtoklása és terjesztése miatt, írja a Digi24.

Az ügyben a szervezett bűnözés és terrorizmus ellenes ügyészség (DIICOT) is nyomozást indított kábítószer-kereskedelem miatt. A nyomozó hatóság a 16 éves lány apját is beidézte. Augusztus 8-án, kedden kell vallomást tennie.

Ezzel párhuzamosan a Neamț Megyei Főtanfelügyelőségnél belső vizsgálat folyik a középiskola ellen, amely a versenyt szervezte, és amelyen a lánynak részt kellett volna vennie. A tanfelügyelőség azt akarja kideríteni, hogyan tervezték megrendezni a versenyt, amelyről az intézményük nem kapott semmilyen információt.

A versenyen 100 fiatalnak kellett volna részt vennie, és semmilyen tájékoztatás nem volt arról, hol szállásolják el őket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?