Üzleti viták miatt kíséreltek megölni egy háromszéki férfit
Üzleti nézeteltérései rendezését fizikai erőszakkal akarta megoldani egy férfi, akinek felbujtására a társa félreeső helyre csalt egy háromszékit, akit vasrúddal többször fejbe vert és ezzel életét veszélyeztette. A Kovászna Megyei Ügyészség gyilkossági kísérlet és erre való felbujtás miatt emelt vádat két férfi ellen, akiket előzetes letartóztatásba helyeztek.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozás során megállapították, hogy a vádlott, a 47 éves V.D.D. márciusban egy tartozás kiegyenlítésére hivatkozva ismételten arra buzdította a másik vádlottat, a 30 éves O.N.-t, hogy fizikailag – lehetőleg súlyosan – bántalmazza az áldozatot, amely alkalmas szenvedésre és az áldozat életének veszélyeztetésére. Az uszításra a 30 éves férfi hamis indokkal egy félreeső helyre csalta a sértettet és vasrúddal ütlegelte.
A Kovászna Megyei Ügyészség beszámolója szerint az eset március 14-én történt, amikor a háromszéki 36 éves áldozattal WhatsApp üzenetküldő alkalmazásban vette fel a kapcsolatot a 30 éves O.N. vádlott és egy mezőgazdasági gép eladásáról egyeztettek. Beszélgetésüket követően a háromszéki áldozat elutazott a Brassó megyei Szásztyukos községbe, ahol találkozott a gyilkossági kísérlet vádlottjával.
A nyomozók szerint az áldozat beült a vádlott által vezetett autóba, amellyel ismeretlen irányba indultak. A sofőr ugyanis azt állította – hamisan –, hogy egy szarvasmarha-farm tulajdonosa. Egy adott pillanatban a vádlott az előzetesen kitalált terv szerint megállította az autót, felszólította az áldozatot, hogy szálljon ki, majd egy vasrúddal többször a fejére, valamint a felső és alsó végtagjaira sújtott, majd elhagyta a helyszínt. Az áldozat elvánszorgott a saját autójához, és elvezetett a sepsiszentgyörgyi megyei kórházba, ahol orvosi ellátást igényelt.
Kapcsolódó
Az ügyészség tájékoztatása szerint a 36 éves áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek gyógyulási ideje 70-80 nap, és ezek az életét is veszélyeztették. A Kovászna Megyei Ügyészség előbb elrendelte a büntetőeljárás megindítását a 30 éves O.N. ellen emberölési kísérlet elkövetése és jogosítvány nélküli járművezetés vádjával. Ezt követően azonosították a 47 éves V.D.D.-t is, aki ellen emberölési kísérletre való felbujtás gyanújával indítottak eljárást. A nyomozati anyag alapján vádat emeltek a két tettes ellen, közölte csütörtökön az ügyészség.
CSAK SAJÁT