Útjavításokra, egészségügyi intézmények fejlesztésére fókuszál a Szilágy megyei tanács

Idén 352 millió lejből gazdálkodik Szilágy megye, amiből 173 millió lejt működésre, 179 milliót fejlesztésre fordítanak.

Szilágyi Róbert István, a megyei tanács alelnöke | A szerző felvételeiSzilágyi Róbert István, a megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke elmondta, hogy a kormány által az áfából költségvetés-kiegészítésre leosztott összegek sajnos nem fedezik a kiadásokat. Ez minden évben problémát jelent, de abban bíznak, hogy az évközi költségvetés-kiegészítéskor kapnak még egy kis „apanázst”.

Részben biztosított a működés

A megyei tanács alárendeltségében lévő intézmények, mint a megyei múzeum és könyvtár, a művelődési központ, valamint a speciális iskolák működtetésére egész évre van keret, viszont ami a Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságot (DGASPC) illeti, a bérezésekre és a működésre októberig van fedezet, azt követően a kormány remélhetőleg év közben kiegészíti a költségvetést.

Folytatják a megyei utak felújítását, továbbra is működtetik a programokat

A megyei utak karbantartására szánt összeg megközelíti 9 millió lejt. Idén folytatják a sáncok és útszélek karbantartását, az útjelzések felfestését, valamint a földutak esetében a kavicsozást. Kopóréteg öntésére 4,8 millió lejt különítettek el, hamarosan négyéves keretszerződést kötnek 40 milliós összeggel, melyet kizárólag csak aszfaltrétegre fordítanak.

2023-ban is meghirdetik a megyei tanács pályázati programjait: szociálisra tevékenységekre 1,850 millió lejt szántak, melyből több mint 50 asszisztens bérét fizetik, akik közel 500 kedvezményezettet látnak el, nagyrészt magyarlakta településeken. A műemlékvédő programra 500 ezer lejt különítenek el, az ifjúsági és tömegsport-rendezvényekre a pályázati keretet 550 ezerre növelték – ismertette az alelnök, kiemelve, hogy az élsportra több mint 4 millió lejt irányoztak elő.A közúti infrastruktúra fejlesztése prioritás

A fejlesztésnél közel 180 millió lejt utaltak a folyamatban lévő munkálatokra, melyek egy részét év végéig be kell fejezzék. Ide tartozik a Szilágynagyfalu–Kraszna–Zilah–Karika útszakasz felújítása, melyből 27 millió lej értékű munkálat van elmaradva, a Zilah–Szilágycseh szakaszon 15 millió lej, a Valkó–Tusza–Kolozs megye határa részén szintén 15 millió lej. A Kolozs megye határa–Oláhfodorháza–Oroszmező–Buzamező–Nagylózna útszakaszon, amit még idén át kell adjon a megyeháza, még 108 millió értékben lesznek munkálatok.

„Ezek a Regionális Operatív Program 2014–2021-es ciklusának költségvetéséből valósulnak meg, amennyiben nem fejezzük be év végéig, vissza kell fizessük a megnyert összeget az uniónak” – ismertette Szilágyi Róbert. Az említett útszakaszok mellett több kisebb részen dolgoznak, ilyen a Völcsök–Máramaros megye határánál lévő egy km-es szakasz, melyre már negyedjére hirdették meg a közbeszerzést. A 800 m hosszú 110A földutat Kusaly és Szatmár megye határa közt összekötik, és befejezik a Kémer–Szatmár megye szakaszt is. Folyatódnak a munkálatok a Galponya–Romlott szakaszon, Bogdánfalva–Alsóegregy között, és öt hídfelújítást végeznek 12 millió lej értékben. Az Anghel Saligny-program révén 10 millió lejt fordítanak beruházásra, a finanszírozási szerződések aláírását követően több útszakaszt felújítanak.

Egészégügyi intézmények bővítése és korszerűsítése a cél

A megyei kórház további munkálataira, eszközbeszerzésre 7,5 millió lejt foglaltak bele a költségvetésbe. A sürgősségi osztály bővítésére 15 millió lejt, a szívközpont befejezésére 2,7 milliót, a járóbeteg-részleg eszközbeszerzésére 2,5 milliót. Közbeszerzésre bocsátják immár másodjára a rohammentőszolgálat (SMURD) helikopterleszállópályának a megépítését, ugyanakkor a 12 új műtőterem megépítéséről szóló szaktanulmány elkészítése után, amennyiben támogatást nyernek, elindítják a munkálatokat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az onkológiai központ létrehozására, amely egy 200 millió lejes beruházás, elkészült az előtanulmány, a tervezés kivitelezésére, közbeszerzésre várnak, hogy elkezdhessék ennek kialakítását.

A fizioterápiás központ épületének felújítására, bővítésére közel 10 millió lejt különítettek el, az előtanulmány elkészítése folyamatban van. Idén elkezdik a Béke (Pacii) negyedben lévő régi fogászati központ épületének felújítását, ahova túlzsúfoltság miatt egy szakosztályt helyeznek át a megyei kórházból.Újraindul az egészségügyi ellátás Szilágycsehben

Újraindul az egészségügyi ellátás az egykori szilágycsehi kórházban, február végére remélhetőleg a kivitelező cég befejezi a földszinten lévő szakrendelők kiépítését, hogy elkezdhessék a járóbeteg-részleg bővítését, továbbá az egész épületet korszerűsítenék a finanszírozásból.

Újabb befektetések

Idén a régi hőközpont helyén befejezik a megyeháza saját archívumát, ami egy kétmillió lejes beruházás, ugyanakkor elindítják a Béldy-kastély felújítását, amelyre finanszírozást nyertek az országos helyreállítási alapból. „Bár ez az összeg csak a munkálatok felét fedezi, a hiányzó részt újabb pályázatokból, vagy ha kell, önerőből biztosítjuk” – mondta Szilágyi Róbert.

A megyében további 12 családi házat építenek a nevelőszülők által gondozott gyermekeknek, ezekre, valamint újabb nappali központokra, 35 millió lejt hagytak jóvá.Új állami otthonokat építenek a hivatásos nevelőknek

„Év végére reméljük, meghaladjuk a 200 millió lejes beruházást, ami egy óriási eredmény lenne. Tavaly 175 millió lej értékben fejlesztettünk, míg a megye összes közigazgatási egysége, beleértve Zilaht is, 270 millió lejt fektetett be. Az idei költségvetés kiegyensúlyozottnak nevezhető, fedezi a működést, a fejlesztésre fókuszál, hiszen csak ez által tudjuk megteremteni azokat az infrastrukturális feltételeket, amelyek megfelelnek a 21. századi elvárásoknak” – nyilatkozta az alelnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?