Ütemtervet megelőzve haladnak a ivóvíz- és csatornahálózat bővítésével Háromszéken
Kivételesen jó ütemben zajlanak a Hydrocov Rt. által koordinált közműfejlesztések Kovászna térségében, valamint Felső-Háromszék három másik településén – Ozsdolán, Gelencén és Kézdivásárhelyen. A beruházásokat az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) forrásaiból végzik el, és jelen állás szerint az előírt határidő előtt járnak – számolt be bizakodóan Kozsokár Attila vezérigazgató.
„Öröm látni, hogy a kivitelezők végre nemcsak tartják, hanem meg is előzik az ütemtervet. Ez üdítő változás, hiszen volt már dolgunk kevésbé megbízható cégekkel is” – fogalmazott Kozsokár Attila. Kiemelte, hogy a gyors előrehaladás különösen fontos, mivel a projekteket 2026. június 30-ig be kell fejezniük – ellenkező esetben elúszik a pályázati pénz. „Kézdiszéken látszik leginkább a hatékony munka: július elejére az új csatornahálózat 10 százaléka, az ivóvízhálózatnak pedig már 15 százaléka elkészült” – mondta.
Jelentős előrelépés Kovásznán és környékén
Kovászna városában az ivóvízhálózat bővítésével 60 százalékban elkészültek, míg a szennyvízhálózattal 15 százalékban. A városi beruházás összértéke mintegy 16,7 millió lej, amelyből több mint 11 millió lej pályázati támogatás. A projekt során közel 6 kilométer ivóvízvezetéket és több mint 6 kilométer szennyvízhálózatot fektetnek le – ezekből 4 kilométer, illetve 2,7 kilométer már megvalósult.
A három másik érintett település – Ozsdola, Gelence és Kézdivásárhely – esetében a teljes beruházási összeg eléri a 59,9 millió lejt, ebből 49,4 millió lej származik uniós támogatásból. Ozsdolán több mint 16,6 kilométer szennyvízhálózat épül, amelyből 2,7 kilométer már elkészült. A három település közötti nyomóvezetékek teljes hossza meghaladja a 16,7 kilométert, ebből 2,6 kilométernyi szakasz már elkészült.
A legnagyobb bővítés Gelencén zajlik, ahol 18,7 kilométerrel bővítik a szennyvízhálózatot, amelyet Kézdivásárhely irányába csatolnak be. A céhes városban is történik fejlesztés, ott 670 méter új hálózat épül. Összességében a három települést és Kovásznát érintő projekt 52,8 kilométer hosszú új hálózat megvalósítását tűzte ki célul, amelyből eddig már több mint 5,4 kilométer elkészült.
Finanszírozási kérdőjelek
Bár a munka jól halad, a projektet finanszírozási bizonytalanságok is övezik. „Ami aggaszt, az a minisztérium kifizetési tempója. Jelenleg mi fedezzük a munkafázisok után járó összegeket, de ez hosszú távon nem fenntartható. Reméljük, a szaktárca is tartani tudja majd az ütemet, különben a kivitelezők is kénytelenek lesznek lassítani” – jegyezte meg Kozsokár.
A Hydrocov Rt. vezetője azonban továbbra is optimista: ha a pénzek is érkeznek a megfelelő tempóban, a munkálatok idejében befejeződhetnek. A közműfejlesztések nemcsak a környezetvédelmi elvárásoknak felelnek meg, hanem hosszú távon is jobb életminőséget biztosítanak a régió lakóinak.
CSAK SAJÁT