Utánajártunk, hogy kik kaphatják meg az 500 lejes tanszervásárlási utalványokat

Szeptember 20-ig, keddig fogadják a tanintézmények az 500 lejes tanszervásárlási utalványra a kéréseket. Az elektronikus kártyára utalt juttatásból a gyerekek tanszerei, ruházati cikkei vásárolhatók meg. Csép Éva Andrea Maros megyei RMDSZ-es parlamenti képviselőt, családpolitikust arra kértük, magyarázza el, milyen feltételek mellett igényelhetik a szülők a támogatást.

Több olvasói visszajelzés és kérdés is érkezett a tanszervásárlási támogatásokkal kapcsolatban, miszerint nem teljesen érthető, hogy pontosan kik jogosultak az egyszeri juttatásra, ezért összegyűjtöttük a legfontosabb információkat és tudnivalókat, hiszen keddig még igényelhető a támogatás.

Az általános iskolába járó kisdiákok jogosultak az összegre abban az esetben, ha a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a bruttó minimálbér (2550 lej) felét, azaz 1275 lejt. Csép Éva Andrea kiemelte, ez csak az előkészítőtől a 8. osztályba járó diákokra érvényes, ugyanis az óvodások esetében más feltételeknek kell megfelelni. A kérelmeket annak az oktatási intézménynek a titkárságára kell benyújtani, ahová a tanuló beiratkozott.

A kép illusztráció | Fotó: Pixabay

Az óvodások esetében azok a családok jogosultak az egyszeri 500 lejes utalványra, akik családi pótlékban részesülnek. A parlamenti képviselő elmagyarázta: a családi pótlékban részesülőket különválasztják a szerint, hogy csak egy szülő vagy mindkét szülő neveli a gyermeket.

A családi pótlék esetében két küszöbértéket állapítottak meg. Nagyobb pótlékra jogosultak a családok abban az esetben, ha az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a 210,2 lejt. Emellett van egy másik küszöb, miszerint a pótlékra azok a családok is jogosultak, amelyekben az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg az 557,03 lejt. „Tehát abban az esetben, ha a család jogosult a pótlékra, az óvodás gyermek is megkaphatja az egyszeri 500 lejes tanszervásárlási támogatást” – fejtette ki Csép Éva Andrea. Hozzátette, az óvodások esetében a kéréseket a polgármesteri hivatalokban kell letenni, az önkormányzatoknál pedig segítséget lehet kérni.

Csép Éva Andrea arra biztat mindenkit, hogy azok, akik eddig nem tudták, hogy jogosultak családi pótlékra, mindenképp kérvényezzék azt. Segítségképp elmondta, a 277/2010-es törvény szabályozza, hogy milyen feltételek mellett lehet megkapni a családtámogatási pótlékot.

A tanszervásárlási támogatás igényléséhez mindössze a 2022. júliusi jövedelemigazolást kell csatolni, de ezt azoknak is meg kell tenniük, akiknek a gyereke már tavaly is részesült a támogatásban.

A családpolitikus elmagyarázta, hogy a középiskolások, azaz a 9–12. osztályos tanulók nem kapják meg a tanszervásárlási támogatást, mert az európai forrásokból finanszírozott program keretében meghatározták a program célközönségét, amelybe a középiskolások nem tartoznak bele.

A juttatás idén is elektronikus kártyán érkezik

Az összeget szeptember folyamán kapják meg azok a diákok (illetve szüleik), akik már rendelkeznek kártyával. Az új jogosultak október folyamán jutnak hozzá a kártyához, a pénz ezek után kerül rá – derül ki az európai beruházások minisztériumának közleményéből.

Csép Éva Andrea kiemelte, hogy a minisztérium honlapján található meg azon cégek listája, amelyek elfogadják az elektronikus kártyákat, de a kártya mellé érkezik használati utasítás is, amiből kiderül, hogy mire jogosultak a kedvezményezettek. Az 500 lejes támogatást egyébként csak tanszerek, ruházati cikkek vásárlására lehet felhasználni.

Csép Éva Andrea a Maszolnak korábban elmondta, hogy „rendkívül fontos figyelnünk a kirekesztett közösségekre. Gondolnunk kell azokra a családokra, amelyekben kisjövedelmű szülők szeretnék a gyerekeiket iskolába járatni. Meg kell tennünk mindent ahhoz, hogy felzárkóztassuk ezeket a gyerekeket. Fontos elkerülni, hogy az anyagi hiányosságok miatt a gyerek kiessen az oktatásból.”

Emellett a családpolitikus emlékeztetett, hogy a nehéz körülmények között élő családoknak nagy szükségük van segítségre, hiszen „sokszor azon gondolkodnak, hogy mit tegyenek az asztalra, nem pedig azon, hogy a gyereknek milyen iskolatáskát vagy cipőt vásároljanak. Mégis szégyellik, hogy a meglévő felszerelésükkel a gyereküket elküldjék iskolába.” Ugyanakkor hozzátette: az elmúlt két év megviselte a közösségeket, családok maradtak jövedelem nélkül, ezért nagyon fontos, hogy a támogatási programot minél hamarabb elindítsák.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?