Utakat és állandó határátkelőket terveznek Szatmárban magyarországi közreműködéssel

Szatmárnémeti adott otthont pénteken annak a kétoldalú megbeszélésnek, amelyen Magyarország képviseletében a Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter vezette küldöttség találkozott Szatmár megye elöljáróival. Az egyeztetés fő témája a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megye közös fejlesztése, Magyarország és Románia határ menti infrastruktúrájának korszerűsítése volt, közölte a Szatmár megyei RMDSZ.

Pataki Csaba, Szatmár megyei tanácselnök a találkozón elmondta: egy Szatmárnémetit is érintő, Románia és Magyarország közötti gyorsforgalmi út szükségessége több mint húsz éve megfogalmazódott. Közben az M3-as autópálya Magyarországon már megépült Mátészalkáig, kiírták a Mátészalka és Csengersima közötti M49-es gyorsforgalmi út második szakaszára is a közbeszerzést, a magyar és a román kormány szakemberei pedig megkezdték az egyeztetést a két ország közötti közlekedésfejlesztésről.

Fotók: Szatmár megyei RMDSZ

Jelenlegi állás szerint az M49-es gyorsforgalmi út Csenger-Óvári vonalon fogja átlépni az országhatárt és összekapcsolódik a Szatmárnémeti–Suceava Északi Autópályával. Itt létesül egy új határátkelőhely, mégpedig a Szatmár megyei Óvári település és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csenger városa kötött. Az egész térség egyik legfontosabb beruházása ez, hiszen gazdasági és turisztikai szempontból egyaránt hozzájárul majd a két régió fejlődéséhezm hangsúlyozta Pataki Csaba az RMDSZ közleménye szerint.

A szatmári találkozóra a Fidesz-KDNP kormány szakminiszterét elkísérte Nagy Balázs helyettes államtitkár, Dr. Simon Miklós és Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, valamint Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke és Kiss András megyei képviselő, akik Pataki Csaba mellett Kereskényi Gáborral, Szatmárnémeti polgármesterével, valamint Magyar Lóránd és Nagy Szabolcs parlamenti képviselővel folytattak megbeszélést.

Az RMDSZ képviselői hangsúlyozták, a szövetség kormányzati szerepvállalásának egyik legfontosabb kérdése, hogy hosszú évek várakozása után végre előrelépés történjen a két ország közötti ideiglenes határátkelőhelyek véglegessé tételében is. Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között jelenleg három olyan ideiglenes átkelő működik, amelyek véglegessé tétele jelentősen megkönnyítené a két térség közötti közlekedést.

Ugyanakkor a két ország gyorsforgalmi útjának összekapcsolása szempontjából az egyik legfontosabb csatlakozási pont lehet majd az Óvári–Csenger közé tervezett határátkelő, míg a Nagypeleske–Zajta, Szárazberek–Garbolc, Horea–Ömböly átkelők véglegesítése a Pete–Csengersima, Csanálos–Vállaj határátkelők tehermentesítése szempontjából számítanak stratégiai kérdésnek. Ezek a koronavírus-világjárvány kitörése előtt időszakos átkelőkként működtek, az úthálózat kiépült, viszont további fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy állandó jellegű határátkelőkként működhessenek.

„Magyarország vállalná a határellenőrzési infrastruktúra kiépítését, működtetését, erről Szijjártó Péter külügyminiszter beszélt bukaresti látogatása során. Most a román félen van a sor, ezt kell mihamarabb engedélyeztessük, hiszen olyan szorosan kötődik össze a két térség, hogy nem lehet más célunk, mint a kölcsönös fejlődés és a siker” – hangsúlyozta Nagy Szabolcs Szatmár megyei RMDSZ-es képviselő.

A megbeszélést követően Dr. Palkovics László találkozott Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyéspüspökkel is, majd ezt követően megtekintette az készülő szatmárnémeti kerülőutat és az épülő Szamos-hidat, illetve gyors látogatás tett az óvári ipari parknál is – tudatta a Szatmár megyei RMDSZ.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?