Újraválasztották Tonk Márton rektort a Sapientia Egyetem élére

Újabb öt évre újraválasztották Tonk Márton rektort a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) élére a felsőoktatási intézményben tartott általános választásokon – közölte csütörtökön az MTI-vel az erdélyi magánegyetem.

Tonk Márton a szavazatok 83 százalékával nyerte el újabb ötéves rektori mandátumát a szerdán tartott általános választásokon, a 186 érvényes voksból 156 őt támogatta –áll a közleményben.

Dr. Tonk Márton | fotó: Sapientia EMTE

Az általános választásokon a 241 szavazati joggal rendelkező oktató és hallgatói képviselő közül 187 jelent meg az urnáknál az egyetem négy oktatási helyszínén. Az eredményt az egyetem szenátusának és a román oktatási minisztériumnak is jóvá kell hagynia.

Tonkot először 2020-ban választotta rektorává a felsőoktatási intézmény munkaközössége. Mandátuma alatt „minőségre törő, versenyképes, a nemzetközi, de ugyanakkor az erdélyi magyar közösségi elvárásoknak is megfelelő” egyetemet igyekezett működtetni – áll a közleményben.

Az új rektori mandátumra benyújtott vezetői programjának is ez az alapja, és stratégiai koncepcióját az intézmény munkaközösségével is megbeszélte, a kapott javaslatokat beépítette vezetői programjába.

A 33 pontos programban az egyetemi adminisztráció digitalizációja és „zölddé” tétele, a minősítési bérrendszerek erősítése, az alumni hálózat fejlesztése, a hallgatói támogatások növelése, a román nyelvi kompetenciák fejlesztése, a pályaorientáció és a tanárképzés további erősítése szerepel.

A tudományos kutatások terén a fő célkitűzés az önálló doktori iskolák elindítása, valamint a kutatás- és publikációtámogatási rendszerek, a fiatal pályakezdők támogatása – áll a közleményben. Eszerint a régi-új rektor az egyetem társadalmi szerepvállalását is fenntartaná, és új mandátuma alatt jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajtana végre.

A Sapientia EMTE Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön működtet önálló kart. A háromszéki városban ősszel tették le az új egyetemi campus alapkövét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?