Újabb veszélyes állatbetegség jelent meg Romániában
Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) Romániában, a hatóságok meghozták a fertőzés elterjedésének megelőzését célzó intézkedéseket - közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA).
A juh- és kecskeállományra veszélyes, roppant ragályos kór az ország déli részén, a Duna mentén található Teleorman megyében bukkant fel, adta hírül az MTI. Az állategészségügyi szakemberek két - 700 juhot és 30 kecskét - tartó gazdaság rutinellenőrzése során öt mintában mutatták ki a POX-vírust.
A hatályos törvények szerint a megyei válságstáb a teljes állatállomány azonnali elpusztításáról döntött, a tetemeket pedig a környezetvédelmi őrség és a vízügyi hatóságok által jóváhagyott területen elföldelték. A fertőző góc körül 3 kilométeres körben az emberek és állatok, valamint járművek mozgását korlátozó védelmi, 10 kilométeres körben pedig megfigyelési zónát alakítottak ki.
Az ANSVSA értesítette a kórokozó romániai megjelenéséről az Európai Bizottságot és az Állategészségügyi Világszervezetet (WOAH).
A hatóság közlése szerint a juhhimlő rendkívül fertőző, lázzal és az állatok bőrén megjelenő vörös kiütésekkel járó vírusos betegség, amely komoly gazdasági károkat okozhat. A kórokozó elsősorban az állatok közötti közvetlen érintkezéssel, a himlőhólyagokból származó váladékkal terjed, de a környezet is hosszú ideig fertőzött marad, mert a vírus rendkívül ellenálló a szárazsággal szemben - figyelmeztetett a román állategészségügyi hatóság.