Újabb medvetámadás Bihar megyében, a hatóságok próbálják elkapni

Hat kecskét ölt meg egy medve Bihar megyében, egy Nagyváradhoz közeli tanyán. A Bihoreanul értesülései szerint egy fiatal példányról van szó és a hatóságok próbálják elkapni.

Illusztráció | Fotó: AdobeStock

Az újabb medvetámadás szeptemberben történt és videófelvétel rögzítette, amint a nagyjából 200 kilogrammos vadállat beront a Betfia és Hajó (Haieu) települések között található tanyára és ott nekiront a kecskéknek. A két falu Váradszentmárton községhez tartozik, Cristian Laza polgármester pedig elmondta, hogy már több bejelentést is kaptak a helyiektől a térségben ólálkodó medvéről, de immár konkrét bizonyíték is van a kezükben. „A szakemberek szerint egy 200 kg-os, medvebocs ölte meg a kecskéket. Senki nem talált magyarázatot arra, hogy hogyan került ide” – nyilatkozta az elöljáró a Bihoreanulnak. Hozzátette, hogy a történtek miatt értesítették a csendőrséget és a vadászegyesületet. Először megpróbálták fegyverekkel és vadászkutyákkal elkergetni a lakott övezetből, azóta is rendszeresen járőröznek éjszakánként. „Szerződést kötöttünk egy állatorvossal, hogy altassa el a medvét, ha sikerült elkapni és elköltöztetjük. Tárgyalunk különböző vadászkörzetekkel és állatkertekkel, hogy lássuk, hova vihetjük” – tájékoztatott a polgármester.

Bihar megyében eddig nem volt jellemző, hogy medve környékezzen nem lakóövezetet, de a mostani esetet megelőzően, tavasz óta Hegyközpályiban (Paleu) és Vércsorogon (Vârgciorog) is medvéhez kellett riasztani a hatóságokat. Majd júliusban kutyák mentették meg a juhokat a medvétől, augusztusban viszont már áldozatot is szedett egy nagyvad amikor elpusztította egy gazda tehenét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?