Újabb két majomhimlős esetet azonosítottak Romániában

 

Illusztráció: AgerpresÚjabb két majomhimlős esetet azonosítottak Romániában – közölte hétfőn az egészségügyi minisztérium.

Mindkét fertőzött bukaresti, az egyik egy 21 éves, a másik egy 35 éves férfi. Elkülönítették őket, az egészségi állapotuk jó. Romániában eddig 36 személynél mutatták ki a majomhimlőt okozó vírust.

A majomhimlő általában enyhe lefolyású. Egy-két hetes lappangási ideje van, ezt követően kezdetben láz alakul ki, fejfájással küzd a fertőzött, emellett megduzzadnak a nyirokcsomók is. Körülbelül az ezt követő két-három napban jelennek meg a jellegzetes bőrkiütések, amelyek főként arcon, végtagokon jelennek meg foltok formájában, majd kiemelkednek, hólyagokká alakulnak, később pörkösödnek. A majomhimlő autolimitált betegség, ami azt jelenti, hogy két-négy héten belül spontán gyógyul, mondta korábban a Maszolnak Dr. Székely Edit mikrobiológus-főorvos.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?