Újabb egyoldalú keretszerződés az orvosok és az egészségbiztosító pénztár között

Borúlátóak az orvosok az Országos Egészségbiztosító Pénztárral kötendő keretszerződést illetően. Több évtizedes tapasztalataik szerint javaslataikat soha nem veszik figyelembe, a dokumentumba csak az kerül be, amit az állam diktál, összegezte a Maszol megkeresésére Seres Lucia a Kovászna megyei családorvosok szövetségének elnöke.

A július 1-től hatályba lépő új keretszerződés tervezetét közzétették az Országos Egészségbiztosítási Pénztár honlapján, március közepéig várható a keretszerződés végrehajtására vonatkozó módszertani szabályzat tervezete. Ezt követően kerül sor konzultációkra, egyeztetésekre az ágazat képviseleti szervezeteivel. Végül a tervezetet a kormány elé terjesztik jóváhagyásra.

Fotó: Adobe Stock

Évtizedes tapasztalatunk, hogy a keretszerződésről csak beszélgetünk, mert érdemi tárgyalásnak nem lehet nevezni, ha az egyik fél álláspontját teljesen figyelmen kívül hagyják, fogalmazta meg Seres Lucia. Rámutatott, több fenntartásuk is van a tervezettel kapcsolatban, ám borúlátóak az egyeztetések végkimenetele kapcsán, hiszen az Országos Egészségbiztosító Pénztárral rendre úgy zajlanak a tárgyalások, hogy minden javaslatukra azt a választ kapják: „Rendben. Feljegyeztük”, majd amikor megjelenik a végleges változat, nincs benne semmi érdemleges változtatás a tervezethez képest.

Évek óta ugyanazok a kérések vannak napirenden teljesen hiábavalóan: az alapellátásra szánt költségvetés növelése, a bürokrácia csökkentése, a különböző nyomtatványok, receptek egyszerűsítése, az informatikai rendszer javítása.

Fojtogató bürokrácia

Az alapellátásban dolgozó orvosokat „megfojtja” a bürokrácia, ám hiába kérik évek óta, nemhogy egyszerűsítenék, hanem érvről évre tovább bonyolítják a rendszert, mutatott rá az érdekvédelmi szövetség háromszéki elnöke. Az idei szerződéstervezet egyik érzékeny pontja a biztosított státussal nem rendelkezőkre vonatkozik. Őket első lépésben a családorvos kell törölje a listájáról, majd átírja egy másikra, sőt újabb jelentési kötelezettségeket is elvárnak. Esetükben is előírják az ingyenes konzultációt, a megelőzést és a krónikus betegségekben szenvedők monitorozását, viszont ártámogatott gyógyszerre, ingyenes szakorvosi és laboratóriumi vizsgálatokra már nem jogosultak. Seres Lucia szerint méltánytalan, hogy a családorvosokat magukra hagyják ezekkel a helyzetekkel, sőt a bizonytalan jövőben kevesebb pénzt kapnak a biztosított státussal nem rendelkezők ellátásért.

Tizenkét éve akadozik az egészségügyi kártyák informatikai rendszere

Tizenkét évvel a bevezetése után még mindig akadozik az egészségbiztosítási kártyákat kiszolgáló informatikai rendszer, mutatott rá Seres Lucia. Kifejtette, minden hónap első hetében a rendszer túlterelődik, és folyamatosan leáll. Ebben az időszakban küldi mindenki a jelentéseket, a megyei egészségbiztosítók állítják ki a számlákat, még van keret a támogatott, ingyenes vizsgálatokra, tehát többen veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, a megnövekedett forgalmat pedig nem bírja az informatikai rendszer. Ez nemcsak a családorvos rendelőkben okoz bosszúságot orvosnak, betegnek egyaránt, hanem a gyógyszertárakban, a laboratóriumokban is. Az orvosok a program után, délután, este próbálkoznak, hogy feltöltsék az adatokat, holott nem az ő hibájuk, hogy a rendszer nem működik, részletezte a szövetség Kovászna megyei elnöke. Panaszaikra általában azt a választ kapják, hogy zajlanak a karbantartási munkálatok, de a gyakorlatban semmilyen javulás nem tapasztalható.

Fotó: Pixabay

Ösztönzik a megelőzést

A keretszerződés tervezetében olyan intézkedések bevezetését javasoljuk, amelyek az alapellátásban és a járóbeteg-szakellátásban a megelőzést ösztönzik, mondta a dokumentum kapcsán Adela Cojan, az Országos Egészségbiztosító Pénztár elnöke. Meglátása szerint, ezek a módosítások újrafókuszálják majd a lakosság és a szolgáltatók szempontjából is az egészségmegőrzésre, a betegségek korai felismerésére vonatkozó törekvéseket, és ez előbb-utóbb tükröződni fog a lakosság egészségügyi állapotában.

A tervezetben az szerepel, hogy erősítik a háziorvos szerepét a rendszerben, azáltal, hogy minden a listáján szereplő személy számára biztosíthat megelőző konzultációt. Csökkentik a családorvosok listáján szereplő személyek optimális számát, reményeik szerint ezzel több orvost ösztönöznek arra, hogy szerződést kössön a biztosítóval, így megkönnyítik a lakosság hozzáférését az alapellátáshoz. A falvakon praktizáló családorvosoknak több pénzt adnak, ezzel javítják a vidéken élők hozzáférését az alapellátás szolgáltatásaihoz. Kiszélesítik a járóbeteg-rendelés és az egynapos kórházi ellátáshoz való hozzáférést, így csökkentve a kórházakra nehezedő nyomást. A krónikus betegségek nyomon követése érdekében biztosítják a távkonzultáció lehetőségét. Kiegészítik a stroke-betegek otthoni egészségügyi ellátási csomagját. Törlik az otthoni és palliatív ellátás területi korlátozását, így a betegek a bejelentett lakóhelyükön kaphatnak orvosi szolgáltatásokat, függetlenül attól, hogy melyik megyei egészségbiztosítóhoz vannak bejelentve, tekintettel arra, hogy gyakran az ágyhoz kötött betegek kénytelenek ebben az időszakban más megyében élő hozzátartozóikhoz költözni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?