Új drogtabletta ért el Romániába – Európa-szerte riasztást adtak ki már miatta

Új típusú tabletta érte el a romániai drogpiacot is, a Nintendo játékok egyik szereplőjét, Donkey Kongot ábrázolja. Drogszakértő szerint a tablettával kapcsolatban európai szinten is riasztást adtak ki, miután egy 13 éves gyermek meghalt a fogyasztása után. A szakértő szerint a fő veszélyt az jelenti, hogy ezekben a tablettákban nagyon magas a hatóanyag koncentrációja. A drogokat színezik, még rajzfilmfigurákat is tesznek rájuk, hogy vonzóak legyenek, sőt még Donald Trump tabletta is létezik, számolt be a szakember.

„Ez egy ecstasy tabletta, amin Donkey Kong figura van (Nintendo játékból - a szerk.), narancssárga színű, és Hollandiában vagy Belgiumban gyártják. Ami fontos, hogy nagy koncentrációban van benne a hatóanyag, és néhány évvel ezelőtt Walesben egy 13 éves tinédzsert túladagolás után holtan találtak egy parkban, a 14 éves dílerét pedig ezt követően őrizetbe vették és letartóztatták. Az Egyesült Királyságban és Belgiumban is volt néhány krízis” – számolt be Cătălin Țone drogprevenciós szakember a Medika TV-nek adott interjúban, amit a News.ro idéz. Kiemelte, azért nagyon veszélyesek az ilyen tabletták, mert nagyon magas a koncentrációjuk, és nem tudni, mekkora.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

„A fogyasztó, amikor lenyeli a tablettát, nem tudja, hogy milyen koncentrációban van benne hatóanyag. Szakértői vizsgálattal megállapították, hogy lányok esetében amiben 1,3mg/testsúlykilogramm felett van hatóanyag, és a fiúk esetében amiben a hatóanyag 1,6mg/testsúlykilogramm felett van, az már halálos dózis lehet. Ezekben a tablettákban 120 mg hatóanyag van tablettánként, de 450 mg-os rekordot is elért. Ezért is van egyes ecstasy tablettákon bemélyedés, így a tablettákat eltörhetik akár a dílerek, akik ezt a fajta kábítószert terjesztik, akár a felhasználók, így nem nyelik le az egészet” – mondta Țone. A Donkey Kong nevű kábítószert eddig Vaslui megyében fedezték fel az országban.

„A Donkey Kong egy olyan tabletta, amivel kapcsolatban európai szintű figyelmeztést adtak ki, és ilyent foglaltak le egy Vaslui megyei akció során. Egy hattagú bűnszervezet terjesztett többféle kábítószert, köztük 39 tablettát ebből a szertípusból” – tette hozzá Țone. Elmondta, ez a tabletta nem a legolcsóbb, de megfizethető.

„Az ecstasy tabletták 60 és 80 lej közötti összegbe kerülnek, körülbelül 15 euróba. Tehát nem a legolcsóbb, de nem is magas az ára, főleg, hogy fesztiválok közelében, koncerteken terjesztik és fogyasztják. Ezek a központi idegrendszert stimuláló szerek. Jogi szempontból a magas kockázatú kábítószerek közé sorolják őket, és a legmagasabb büntetés jár a terjesztéséért és a személyes fogyasztásra szánt birtoklásáért. Alapvetően izgalmi állapotot adnak a fogyasztónak, a fáradtság és unalom megszüntetésével, és a fiatalok kedvelik. Hamis analógia van egyébként e drogok használata és az elektronikus zene között” – mondta még Cătălin Țone.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

Azt is kifejtette, a kábítószer-kereskedők úgy színezik a drogokat, hogy minél vonzóbbá tegyék őket.„Igyekeznek olyan tablettákat készíteni, amelyek vonzóak a logók, a forma szempontjából, szép színük van: rózsaszín, narancssárga, sárga, különböző bélyegeket használnak vonzó cégek, ruhák, autók képeivel. Láttunk már rajzfilmfigurákat is drogokon, megint másik a Donald Trump tabletta. Ezekkel a színekkel és logókkal próbálják az új fogyasztókat és függőket bevonzani” – mutatott rá Cătălin Țone.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?