Új alelnököket választott a Maros Megyei Tanács

Megtartotta első ülését, szakbizottságokat és alelnököket választott a Maros Megyei Tanács. Az RMDSZ Csibi Attila Zoltánt, a szövetség Maros megyei szervezetének elnökét jelölte a tisztségre. A Maros Megyei Tanács frissen megválasztott alelnöke továbbra is a közösség szolgálatát tartja a legfontosabbnak.

Az RMDSZ színeiben Csibi Attila Zoltánnak, míg a Szociáldemokrata Párt részéről Ovidiu Dancu-nak szavaztak bizalmat alelnökként a Maros Megyei Tanácsban. Az AUR képviselői – ahogyan a városi tanács alpolgármester-választásakor – most sem támogatták az RMDSZ–Szociáldemokrata koalíciót, és nem vettek részt a szavazáson.

Megválasztották a Maros Megyei Tanács új alelnökeit - A képen a Maros Megyei Tanács elnöke és alelnöke: Péter Ferenc és Csibi Attila Zoltán /Fotó: Péter Ferenc facebook oldala

Az RMDSZ politikusa a Maszolnak arról nyilatkozott, hogy mit vár el az új tisztségtől, és milyen célok mentén szeretne részt venni a megyei döntéshozatalban.

Amikor az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnökévé választottak, azt mondtam, hogy számomra a legfontosabb a közösség, és ez most is így marad. Azért vállaltam el az alelnöki tisztséget, mert itt, Maros megyében akarok dolgozni, közel a szervezethez és az emberekhez. A feladatunk most az, hogy a megye problémáit összegezzük és megoldásokat találjunk, legyen szó gazdasági kérdésekről, turizmusról vagy a megye fő prioritásainak meghatározásáról” – mondta Csibi.

Élhető megye, erős közösség

Csibi Attila hangsúlyozta, hogy a cél egy élhető Maros megye megteremtése, ahol nemcsak a statisztikákban látszik a fejlődés, hanem az emberek is érezhetik ezt. „Nem elég beszélni arról, hogy milyen nagy és szép a megye, ezt az embereknek is tapasztalniuk kell. Az egyik legnagyobb feladat a megosztott közösségek – legyenek azok magyarok, románok vagy romák – egységesítése, mert a célunk ugyanaz: a megye fejlődése” – fogalmazott.

Új alelnököket választott a Maros Megyei Tanács/Fotó: Csibi Attila Zoltán Facebook oldala

Civil szervezetek és közösségi munka

Az alelnök külön kiemelte a civil szervezetek szerepét. Szerinte ezek az intézmények formálják leginkább a megye közösségét, ezért erőteljesebb támogatást szeretne nyújtani nekik. „Minél több munkát végeznek el a civilek, annál könnyebb dolga van az önkormányzatoknak. Éppen ezért még nagyobb nyitottságot szeretnék mutatni irántuk, és segíteni a tevékenységeiket.

Folyamatos kapcsolattartás az emberekkel

Csibi Attila elmondta, hogy az elmúlt évek során többször is végigjárta a megyét, és ez a gyakorlat a jövőben sem változik. „Az emberek értékelik, ha meghallgatjuk őket, és számos problémát tudtunk így orvosolni. Ezért továbbra is tartom, hogy a közösséghez közel lenni a legfontosabb feladatom.”

Csibi Attila Zoltán lett a Maros Megyei Tanács egyik alelnöke/Fotó: Csibi Attila Zoltán Facebook oldala

Új kihívások az alelnöki tisztségben

Bár 12 év polgármesterség (szerk.megj. Erdőszentgyörgy polgármestere volt) után egy nagyobb adminisztrációs szintre lépett, Csibi Attila Zoltán biztos abban, hogy a Maros Megyei Tanácsban tapasztalt szakemberek segítik majd a munkáját. A legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy a megye prioritásai – függetlenül attól, ki van hatalmon – következetesen megvalósuljanak.

Hatalmas munka áll előttünk, de a cél világos: olyan Maros megyét teremteni, amely valóban az emberek javát szolgálja” – zárta gondolatait az alelnök.

Csibi Attila Zoltán 1980-ban született Erdőszentgyörgyön, édesanyja erdőszentgyörgyi, édesapja gyergyóditrói. Erdőszentgyörgyön végezte iskoláit, a miskolci Bölcsészeti Egyesület diákjaként szerezte meg a felsőfokú végzettséget. Három mandátum erejéig a Maros megyei Erdőszentgyörgy polgármestere volt. Jelenleg a Maros Megyei RMDSZ elnöke. 

Korábbi interjú a Maros megyei RMDSZ elnökkel:

Kapcsolódók

Kimaradt?