Ügyészségi vizsgálat George Simion ellen: támogatói listák hamisítására buzdított az AUR-vezér?

Vizsgálatot indított az ügyészség George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke ellen - értesült több román sajtóorgánum. Az AUR-vezért azzal gyanúsítják, hogy arra buzdított párttagokat, hamisítsanak „több ezer aláírási listát” egy függetlenként induló európai parlamenti jelölt támogatására. Értesülések szerint Silvestru Șoșoacă az érintett politikus. 

A Digi24 érdeklődésére a Legfőbb Ügyészség megerősítette a nyomozás tényét, de nem említett neveket. A portál által idézett igazságügyi források szerint a vizsgálat alatt álló parlamenti párt vezetője George Simion AUR-elnöke. „2024 áprilisában egy parlamenti párt vezetője, egy képviselő, közvetlenül és közvetítőkön keresztül is arra buzdította egy politikai párt több tagját és a román parlament több, az említett pártnak dolgozó alkalmazottját, hogy hamisítsanak több ezer támogatói listát egy független jelölt európai parlamenti választásokon való indulásához” - áll a Legfőbb Ügyészség válaszában.

Simion és az AUR állítólag azzal igyekezett csökkenteni a Diana Şoşoacă által alapított SOS Románia párt esélyeit, hogy támogatja a botrányairól ismert szenátor férjét, hogy függetlenként elindulhasson az EP-választáson. 

George Simion szerint megakadályoznák választási indulásukat Fotó: George Simion Facebook oldala

A közlemény szerint az aláírások meghamisítása céljából a pártvezető hangüzeneteket küldött a kommunikációs csoportokban, és azokat, akik nem voltak hajlandók együttműködni, közvetlenül hívta fel. Az ügyészek állítkák: április 9-én a párt székhelyén körülbelül ötven ember gyűlt össze, közülük néhányan éjszakára is ott maradtak, és a - hamisítási - tevékenység április 10-én is folytatódott. 

Bár a Legfőbb Ügyészség hivatalosan nem nevezte meg George Simiont a Silvestru Șoșoacă ügyében folytatott vizsgálat érintettjeként, az AUR-elnök a Facebook oldalán reagált a történésekre, „Figyelem: ki akarják zárni az AUR-t a választási listákról! A rendszer kétségbeesése a tetőfokára hágott!” - fogalmazott a pártelnök. Egy későbbi posztban arra a buzdítja szavazóit, hogy akkor is voksoljanak vasárnap, ha ők „bilincsben jönnek ki” vagy, ha „megállítja őket az internet”. Simion a honlapján közölte, hogy több tucat hozzá közel álló személyt és az AUR kampánystábjának több tagját bekísérték az ügyészségre, „ahol megfélemlítik és fenyegetésekkel hamis tanúvallomásra kényszerítik őket”.   

Szerdán a rendőrsök előállították és a legfőbb ügyészségre kísérték Silvestru Şoşoacát. A férfit az európai parlamenti választásokon való indulásához szükséges aláíráslista meghamisításának gyanújával hallgatják ki. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?