Simion: az AUR nem kíván koalícióra lépni azokkal a pártokkal, amelyek tönkretették Romániát

A Román Haza Védelmezői lesz a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kampányszlogenje az európai parlamenti választások előtt – jelentette be szombaton a Krassó-Szörény megyei látogatásán George Simion pártelnök, akit az Agerpres idéz.

Az AUR közleménye szerint a politikus a pártját az egyetlen parlamenti képviselettel rendelkező szuverenista alakulatnak nevezte. Kifejtette: a nagy kérdések – Zöld Megállapodás, digitális identitás vagy az uniós alapszerződés módosítása – szempontjából fontos, hogy a szuverenista pártok győzzenek a választásokon az EU tagállamaiban.

Fotó: George Simion Facebook-oldala

Szerinte a kormánypártok az utóbbi években politikai érdekből 800 ezerről 1 300 000-re növelték a közalkalmazottak számát. „Ezek az emberek nem a polgárok érdekeit, hanem azoknak az érdekeit szolgálják, akik kinevezték őket. Az átlagpolgárnak semmilyen haszna nem származik ebből” – idézte Simiont a közlemény.

A pártelnök közölte, hogy az AUR nem kíván koalícióra lépni azokkal a pártokkal, amelyek tönkretették Romániát. „Harminchárom éven át olyanok kormányozták az országot, akik nem a maguk urai voltak, ezért jutottunk oda, ahová jutottunk” – jelentette ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?