Tüntetésekre hív a BNS: csütörtökön és pénteken is kivonulnak
Csütörtökön a pénzügyminisztérium, pénteken a környezetvédelmi minisztérium épülete előtt készülnek tüntetni az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) tagjai, írja az Agerpres.
A BNS vezetőtestülete keddi ülésén döntött a kormány már elfogadott, illetve bejelentett deficitcsökkentő intézkedései elleni tiltakozó akcióinak menetrendjéről. Ennek megfelelően június 10-én, csütörtökön 10 és 12 óra között a pénzügyminisztérium előtt tüntetnek az intézmény, valamint az országos adóhatóság alkalmazottai. Ezzel párhuzamosan ugyanitt egy szolidaritási tüntetést is tartanak, amelyre a közszférában dolgozó valamennyi BNS-tagot meghívnak.
Pénteken 11 és 13 óra között újabb tüntetésre kerül sor a környezetvédelmi minisztérium épülete előtt. Ezen a román vízügyi igazgatóság Mureşul szakszervezetének tagjai vesznek részt. Az Országos Szakszervezeti Tömb döntése szerint ugyanakkor ezután csütörtökönként 10 és 12 óra között tüntetéseket tartanak valamennyi olyan közintézmény előtt, ahol vannak szakszervezeti tagjaik.A BNS egy videókampányt is elindít A megszorítások feketedoboza címmel. Ennek keretében az érdekvédelmi szervezet valamennyi közösségimédia-fiókján (Facebook, Instagram, Tik Tok, You Tube és Linkedin) rövid videóüzeneteket tesznek közzé, amelyekben tagjaik elmondják, hogyan érintik őket a Bolojan-kormány intézkedései.
CSAK SAJÁT