Traktoros felvonulással, lovasversennyel várják a látogatókat a Csíkszéki Gazdanapokra
A helyi mezőgazdaság értékeit, a gazdák munkáját és a közösség erejét állítja középpontba az idei Csíkszéki Gazdanapok, amelyet szombaton rendeznek meg Csíkszentsimonban. A Szent László Gyermekvédelmi Központ udvarán szervezett esemény egész napos programkínálattal várja a gazdákat, termelőket, szakembereket és családokat.
A rendezvény hagyományosan a térség mezőgazdasági szereplőinek találkozóhelye, ugyanakkor a nagyközönség számára is lehetőséget kínál arra, hogy közelebbről megismerje a helyi termékeket, a gazdálkodás mindennapjait és a székelyföldi vidéki élet hagyományait.

A program traktoros felvonulással indul, majd ünnepélyes megnyitó, néptáncelőadás, szekeres ügyességi verseny és a munkalovak megmérettetése következik. A szervezők idén is díjazzák Csíkszék legnagyobb pityókáját, a napot pedig a Pertu Band koncertje zárja.
A rendezvény ideje alatt helyitermék-vásár, gasztroudvar, szakmai sátor, fotósarok és gyerekudvar is működik majd. A legkisebbeket többek között pólófestés, hajfonás, a Székelygőzös és különböző ügyességi foglalkozások várják.

Program
- 10.30–11.00 – Traktoros felvonulás
Indulás a csíkszentsimoni kultúrháztól a Szent László Gyermekvédelmi Központ udvarára. - 11.00–12.00 – Ünnepélyes megnyitó
Közreműködik a Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar. - 12.00–13.00 – Kankalin és Kükürcsin – néptáncelőadás
- 13.00–14.30 – Szekeres ügyességi verseny
- 15.00–17.00 – Munkalovak versenye
- 17.00–17.30 – Csíkszék legnagyobb pityókájának díjazása és tombolahúzás
- 17.45–19.00 – Pertu Band koncert
Egész napos programok
- Gasztroudvar a Csíkcsomortáni Vágó termékeivel
- A Székely Gazdaszervezetek Egyesületének szakmai sátra
- Helyitermék-vásár
- Fotósarok
- Gyerekudvar
- Gyerekfoglalkozások
- Székelygőzös
- Megoldom Pont
- Pólófestés
- Hajfonatkészítés
Helyszín: Csíkszentsimon, a Szent László Gyermekvédelmi Központ udvara
CSAK SAJÁT