Továbbra is a hadseregben és az egyházban bízik leginkább a romániai lakosság

A romániai lakosság továbbra is a hadseregben és az egyházban bízik a leginkább, ahogy tíz évvel ezelőtt is. Az INSCOP közvélemény-kutatása eredményeit összehasonlította a 2013-as hasonló felmérés válaszaival. A kormány és a parlament most is a lista végén áll, de a tíz évvel ezelőttihez képest alacsonyabb a bizalmi szint velük szemben.

Továbbra is a hadsereg és az egyház az az intézmény, amelybe a romániaiak a leginkább bíznak. Ez ez volt a helyzet tíz évvel ezelőtt is –, őket követi a NATO és az Európai Unió, míg a kormány és a parlament a leghátul kullog, és jóval alacsonyabb bennük a bizalom, mint tíz éve – derül ki az INSCOP felméréséből, amit a News.ro-nak készített.

Illusztráció | Fotó forrása: Adobe Stock

„A kormány és a parlament iránti bizalom csökkenése figyelhető meg 2023-ban 2013-hoz képest, ami tökéletesen megmagyarázható, mivel a mostani értékelés egy olyan egymást követő válságok (járványok, gazdasági válság, szociális nehézségek, kormányváltások) utáni időszak után készült, amelyek aláásták a lakosság bizalmát” – mondta Remus Ștefureac, az INSCOP igazgatója.

Jobban bíznak a hadseregben, NATO-ban, rendőrségben, államelnökben

A hadsereg az az intézmény, amelyben a romániaiak a legnagyobb mértékben bíznak: 70,4%-uk nyilatkozott úgy, hogy nagy vagy nagyon nagy mértékben bízik ebben az intézményben (2013-ban 65,4% volt ez az arány), ezt követi az egyház 62,5%-kal (2013-ban 65,2% volt az arány). A bizalmi rangsort két nemzetközi intézmény folytatja: a NATO 55,4%-os magas és nagyon magas bizalommal (a 2013-as 52,1%-hoz képest) és az Európai Unió 50,3%-kal (a 2013-as 49,3%-hoz képest).

A következő helyeken a rendőrség áll 48,6%-kal (a 2013-as 46%-hoz képest), a Román Nemzeti Bank 43,3%-kal (a 2013-as 51,2%-hoz képest), a polgármesteri hivatal 41%-kal (a 2013-as 39,6%-hoz képest) és az államelnök 29,8%-kal (a 2013-as 25,8%-hoz képest).

Közel tíz százalékkal csökkent a bizalom a parlamentben

Az utolsó helyen a kormány áll: 19,4% nagy vagy nagyon nagy bizalommal van a kormány iránt (a 2013-as 34,8%-hoz képest) és a parlament iránt 17,4% érez így (a 2013-as 26,7%-hoz képest).

„A romániaiak hazai és nemzetközi intézményekbe és szervezetekbe vetett bizalma (nagy és nagyon nagy) rendkívüli stabilitást mutat az elmúlt 10 évben. Az első négy intézmény bizalmi rangsora 2013 óta változatlan, az első két helyen a hadsereg és az egyház áll, majd a NATO és az Európai Unió következik. 2013-hoz képest a hadsereg és a NATO iránti bizalom nőtt, ami természetes fejlemény a jelenlegi biztonsági kontextusban, amelyet az ukrajnai háború jellemez. A politikai intézményekbe - elnökség, kormány és parlament - vetett bizalmat az adatgyűjtés időpontjában (2013 és 2023) fennálló politikai kontextus befolyásolja” – értelmezte az eredményeket az INSCOP Research igazgatója.

A felméréshez az adatokat október 23. és november 2. között gyűjtötték telefonos interjú formájában kérdőíves módszerrel, reprezentatív 1100 fős mintán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?