Tömeges elbocsátást jelentett be az Electrolux szatmárnémeti üzeme

Tömeges elbocsátást jelentett be az Electrolux vállalat szatmárnémeti üzeme, első körben a vállalat több mint 100 alkalmazottjától válik meg az összesen 740-ből. A háztartási gépeket gyártó cég azzal magyarázza a döntését, hogy az ukrajnai háború miatt visszaestek az eladásai.

Az Electrolux Románia a múlt év végén tájékoztatta a Szatmár megyei munkaerő-elhelyezési ügynökséget (AJOFM) a tömeges elbocsátási eljárás megkezdéséről – számolt be Facebook-oldalán a prefektusi hivatal.

A bejegyzés szerint Radu Roca Szatmár megyei prefektus Simona Derşidan AJOFM-igazgatóval együtt tárgyalt kedden az Electrolux vállalat igazgatójával, Peter Miculával, Sorin Faur szakszervezeti vezetővel, valamint a cég humánerőforrás-osztályát vezető Mircea Ciobanuval. Az egyeztetésen a vállalat képviselői azzal indokolták a leépítéseket, hogy 2022 márciusától jelentősen megcsappantak az Ukrajnából és Oroszországból érkező rendelések.

2022 májusától decemberéig a cég kényszerszabadságra küldte munkásainak nagy részét, majd bejelentette, hogy elbocsátja több mint 100 alkalmazottját. December 13-án az AJOFM kezdeményezésére megbeszélést tartottak az érintett dolgozókkal, és ismertették velük a munkanélküliek védelmére, a foglalkoztatási és szakképzési szolgáltatásokra vonatkozó jogi rendelkezéseket, továbbá a munkahelykeresési és átképzési lehetőségeket – számolt be a prefektusi hivatal.

(Nyitókép: a megyei prefektusi hivatal Facebook-oldala)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?