FRISSÍTVE – Több mint négyezerrel kevesebb új fertőzést jelentettek az előző napi számnál

FRISSÍTVE: Az elmúlt 24 órában 17 447 új koronavírus-fertőzést diagnosztizáltak Romániában – közölte szerda délelőtt a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Ez 4438-cal kevesebb, mint amennyit kedden jelentettek. A referenciaidőszakban 73 495 koronavírus-tesztet végeztek el, vagyis a minták 23,74 százaléka lett pozitív.

Az új esetekkel 2 613 716-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 95 393-an újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. 2 192 453 személyt gyógyultnak nyilvánítottak.

Az új esetek mellett 1191 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.

 

Csökkent az elhunytak száma is: míg előző nap 204 haláleset szerepelt a jelentésben, a kedd 10 óra és szerda 10 óra között időszakban 183 elhalálozást írtak a járvány számlájára (ráadásul ezek közül 12 korábban történt, és csak most kerültek nyilvántartásba). Közülük 180-an más betegségekben is szenvedtek, 152-en oltatlanok voltak. A 31 beoltott áldozat 40 és 49 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, egy kivételével más betegségekben is szenvedtek.

Ezzel 62 063-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

Jelenleg 10 050 személyt kezelnek kórházban a koronavírus okozta Covid-19 betegséggel, 365-tel kevesebbet, mint előző nap. Közülük 1156-an szorulnak intenzív terápiás ellátásra (eggyel több, mint egy nappal korábban). A kórházban kezelt páciensek között 619 kiskorú van, és közülük 13-at ápolnak az intenzív osztályon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az elmúlt 24 órában Bukarestből (4626), valamint Kolozs, Brassó, Temes és Prahova megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos megbetegedést. A legkevesebb új megfertőződést Hargita, Gorj és Tulcea megyében jegyezték.

Bukarestben a fertőzöttségi ráta jelenleg 37,20 ezrelék, enyhén csökkent az előző napi 37,74 ezrelékhez képest. A fővároson kívül a legnagyobb fertőzöttségi arányt Ilfov (25,88), Szeben (25,19), Temes (24,88) és Kolozs (24,50) megyében jegyzik.

Az ország tíz városában éri el vagy haladja meg a 30-at az ezer lakosra számított új koronavírusos megbetegedések elmúlt két hétben jegyzett száma. A városok közül a legmagasabb fertőzöttségi rátát (43,04 ezrelék) Nagyszebenben jegyzik, de magas az arány az Ilfov megyei Otopeni-ben (42,35), Bukarestben (37,2), Gyulafehérváron (34,35), a Kolozs megyei Szamosújváron (31,79), Temesváron (31,78) és az Ilfov megyei Voluntari-on (31,05) is.

Összesen 308 városban haladja meg a 3 ezreléket a fertőzöttségi mutató. A községek közül a Temes megyei Újszentesen a legmagasabb a mutató, 41,33 ezrelékes. Nagy a fertőzöttségi ráta a következő községekben is:

  • Maroscsüged (Fehér) – 40,52 ezrelék
  • Újmosnica (Temes) – 39,41 ezrelék
  • Gyüreg (Temes) – 39,23 ezrelék

Összesen 2372 községben haladja meg a fertőzöttségi ráta a 3 ezreléket.

Kapcsolódók

Kimaradt?