Több mint 8500 személyt alkalmazhatnak a katasztrófavédelemhez a következő években

Több mint 8500 személyt alkalmazhat a következő években a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU). Az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadta el a kormány.

A katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője, Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár a kormányülést követően elmondta, a határozat a katasztrófavédelmi felügyelőségeknél évek óta fennálló személyzethiányt hivatott orvosolni.

Rámutatott, a 2010–2014 közötti időszakban 14 058 állást szüntettek meg az IGSU keretében (ezek nagy részét 2010–2011-ben, a gazdasági válság idején), majd további 1300 személyt menesztettek. Az így megcsappant személyzeti állomány az évek során tovább csökkent – magyarázta Arafat –, 2020-ban például 1356 személy távozott állásából vagy vonult nyugdíjba, idén pedig 1186-tal esett vissza az alkalmazottak száma.

A Legfelsőbb Védelmi Tanács által már korábban jóváhagyott és szerdán a kormány által is elfogadott intézkedéssel a cél fokozatosan 37 ezerre emelni a katasztrófavédelmi főfelügyelőség és az alárendeltségében működő struktúráknál dolgozók számát – nyomatékosította az államtitkár.

Raed Arafat szerint az év végéig 1479 új állást hirdetnek meg az összesen 8546-ból, ami a becslések szerint 10 millió lejjel terheli meg a 2021-es állami költségvetést. A többi állásra 2025-ig hirdetnek versenyvizsgát.

(Nyitókép forrása: belügyminisztérium)

Kapcsolódók

Kimaradt?