Több mint 230 ezer személyt oltottak be a koronavírus elleni vakcinával

Fotó: Kolozs megyei prefektúraKeddig 235 239 ezer személyt oltottak be a koronavírus elleni vakcinával - közölte kedden Dr. Valeriu Gheorghiţă, a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) vezetője.

Eddig 233 239 személy kapta meg az oltás első dózisát, 1951-en vannak azok, akik már a másodikon is túl vannak - részletezte az orvos. Hozzátette: összesen 809 esetben regisztráltak kisebb mellékhatásokat, egyetlen súlyos eset sem fordult elő.

Az ezredes elmondta: ahogy mind nagyobb mennyiségű oltóanyag érkezik az országba, úgy mind több oltóközpontot nyitnak meg.

A CNCAV elnöke szerint 268 882 dózis vakcina van raktáron, ezeket a programálásnak megfelelően osztják szét az oltóközpontok között. Számítása szerint az oltás első szakaszában oltásra jogosultak közül több mint 196 ezren (nagyjából 75 százalékuk) megkapta a védőoltást.

Közel 300 oltási központ nyílt

299 oltási központban folyik az immunizálás az oltási kampány második szakaszában, ez összesen 487 oltási pontot jelent - fogalmazott a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) vezetője. Hozzátette: január 15-e után 340 573 személyt programáltak be oltásra, ennek 16 százalékát telefonon, 12 százalékát a családorvosok révén, 44 százaléka egyénileg vagy hozzátartozóján keresztül kért időpontot, a jelentkezők 28 százalékának a programálásáról a munkáltató gondoskodott. 

Valeriu Gheorghiţă szerint az oltáskampányban való programálást szolgáló számítógépes platform más feladatok ellátásra is alkalmazható a jövőben. Az ezredes szerint, ha lejár a koronavírus elleni kampány, más oltásokkal kapcsolatos nyilvántartásra is fel lehetne használni a platformot. Az orvos elismerte: voltak fennakadások a platform működésében, de megjegyezte: ilyenek máshol is, többek között Németországban is előfordultak. 

Kapcsolódók

Kimaradt?