Tízből hét állami alkalmazott magasabb fizetést szeretne
A közszférában dolgozók több mint 70 százaléka úgy véli, hogy jelenlegi jövedelme nem tükrözi teljes mértékben az általa elvégzett munka mennyiségét és összetettségét, és „kicsit magasabb”, vagy „jelentősen magasabb” fizetést szeretnének – derül ki az APSAP Képzési Központ országos szintű felméréséből, írja az Agerpres.
Az APSAP felmérésében közel 5000 közalkalmazott válaszolt a kérdésekre arról, hogyan dolgozik, milyen akadályokba ütközik, mi motiválja, és mit vár el attól a rendszertől, amelyben tevékenykedik. A felmérés eredményei alapján a válaszadók több mint 50 százaléka úgy gondolja, hogy jelenlegi fizetése „kicsit magasabb” kellene legyen, míg 20 százalékuk szerint „jelentősen magasabb”.

Ugyanakkor 29 százalékuk az elvégzett munkával arányosnak tartja jövedelmét – állapítják meg a kutatás szerzői.
„A közszférában dolgozók fizetése tulajdonképpen egyáltalán nem magas. Az Európai Unió országaiban dolgozó kollégáikhoz képest mind a vezetői, mind a végrehajtói pozíciókban dolgozók lényegesen alacsonyabb bért kapnak Romániában. Kiváló humán erőforrással rendelkezünk – jól képzett, elhivatott emberekkel, akik példásan tudnak dolgozni a polgárok szolgálatában –, de szükség van következetes nemzeti politikákra, amelyek a közigazgatást a valódi potenciálja felé terelik” – nyilatkozta Bogdan-Costin Fârșirotu, az APSAP Képzési Központ elnöke.
A felmérés szerint a válaszadók 85 százaléka végrehajtói, 15 százaléka vezetői pozíciót tölt be. A havi jövedelmek eloszlása viszonylag kiegyensúlyozott, a legtöbben nettó 5000 és 7000 lej közötti fizetést kapnak.
Így a válaszadók 1,4 százaléka kevesebb mint 3000 lejt keres; 26,7 százalékuk 3001 és 5000 lej között; 36 százalékuk 5001 és 7000 lej közötti összeget visz haza; 23 százalékuk 7001 és 9000 lej között; 5 százalékuk 9001–10 000 lej között; 4,7 százalékuk 10 001–12 000 lej között; 1,7 százalékuk 12 001–14 000 lej között; 0,7 százalékuk 14 001–16 000 lej között, míg 0,9 százalékuk több mint 16 001 lejt keres havonta.

A tanulmány szerint a megkérdezett közalkalmazottak több mint 33 százaléka több mint 15 éve dolgozik ugyanabban az intézményben; 8,2 százalékuk 11–15 éve, 17,6 százalékuk 7–10 éve, 18,4 százalékuk 1–3 éve, 15 százalékuk 4–6 éve, míg 7,5 százalékuk kevesebb mint egy éve.
„A romániai közigazgatás továbbra is stabil környezet, erős, tapasztalt munkavállalói maggal. A válaszadók több mint egyharmada több mint 15 éve dolgozik ugyanabban az intézményben, ami lojalitást és jelentős szakmai tapasztalatot jelez, ugyanakkor rámutat az új generációk motiválásának és a rendszer modernizálásának szükségességére is” – hangsúlyozta Fârșirotu.
A tanulmány szerzői szerint a válaszadók magas akadémiai felkészültséggel rendelkeznek. A közalkalmazottak közel fele – pontosan 49 százaléka – mesterképzést végzett, ami megerősíti a „közszféra humánerőforrásainak professzionalizálódási tendenciáját”.
További 41 százalék felsőfokú alapképzési diplomával rendelkezik, 6,7 százalékuk csak középfokú tanulmányokat végzett, míg 3,7 százalékuk doktori fokozatot szerzett – ez a közintézményekben dolgozó magasan képzett szakemberek jelentős arányát jelzi.
A megkérdezettek különböző típusú közintézményekben dolgoznak: 32,1 százalékuk a központi közigazgatásban (kormány, minisztériumok, vagy ezek alárendelt szakintézményei), 32,4 százalékuk a helyi közigazgatásban (helyi tanácsok, polgármesteri hivatalok, megyei tanácsok), 18,8 százalékuk állami vállalatnál vagy közintézménynél, míg 16,7 százalékuk egyéb szervezeteknél.
Kapcsolódó
Az APSAP Képzési Központ 2014-ben alapított civil szervezet, amely a köz- és magánszféra számára kínál szakmai továbbképzési programokat. Az APSAP több mint 250 000 aktív résztvevőt számlál, és 75 oktatóval dolgozik.
A központ képzései olyan területeket fednek le, mint a humán erőforrás, adatvédelem, digitális készségek, digitális marketing és közösségi média, vállalkozói ismeretek, projektmenedzsment. Minden programja a munkaügyi és az oktatási minisztérium által akkreditált.
CSAK SAJÁT