Tisztességes életszínvonalat ígért a kormányfő a látássérülteknek

Jogszabályt módosítanak annak érdekében, hogy a súlyos látássérültek és más súlyos fogyatékkal élők jövedelme olyan szinten maradjon, amely biztosítja a tisztességes életszínvonalat – erről állapodott meg Marcel Ciolacu kormányfő és a fogyatékkal élők egyesületeinek képviselői csütörtökön a Victoria-palotában tartott ülésen. Délelőtt tüntettek a Romániai Látássérültek Egyesületének tagjai 10 és 14 óra között a bukaresti kormánypalota előtti téren. Elégedetlenségük fő oka az új nyugdíjtörvény, amely szerintük súlyosan megrövidíti a látássérülteket.

Az öregségi nyugdíjba vonuló vakok mindegyike súlyosan érintett, függetlenül attól, hogy milyen területen dolgozott, és ez hosszú távon károsítja mind társadalmi státuszukat, mind a „méltóságteljes élethez való jogukat. (…) a vakok által kapott új nyugdíjhatározatok szerint 60-80 százalékkal alacsonyabbak a nyugdíjaik, mint a jelenleg folyósított összeg, ami felháborító és elfogadhatatlan! Így a nyugdíjaikat nem igazítják az inflációhoz, és sok-sok évre befagyasztva maradnak, fokozatosan veszítve vásárlóerejüket” – magyarázta elégedetlenségük fő okait Daniela Tontsch, a romániai Országos Fogyatékosságügyi Tanács elnöke az Agerpresnek.

A kormány épülete előtt tüntettek a látássérültek | Fotó: Agerpres

A Romániai Látássérültek Egyesületének tagjai csütörtökön 10 és 14 óra között a bukaresti kormánypalota előtti téren. Képviselőik a kormányfővel is találkoztak. „Bevontuk az illetékes kormányzati intézményeket, hogy párbeszéd útján a lehető legrövidebb időn belül a fogyatékkal élő embertársaink javára módosítsuk a jogszabályokat” – mondta Ciolacu a megbeszélésen a kabinet közleménye szerint. A megállapodás szerint a kormány szintjén létrehozott munkacsoport a hét végéig elküldi a fogyatékkal élők egyesületeinek a fogyatékossággal élő személyek jogainak védelméről és előmozdításáról szóló, 2006. december 6-i 448. számú törvény módosítására irányuló javaslatcsomagot, amelynek célja a szóban forgó személyek jövedelmi szintjének megtartása, sőt, azok kiegészítése további támogatásokkal a tisztességes életszínvonal biztosítása érdekében.

Az egyesületek képviselőitől egy héten belül várják az álláspontot, majd az intézkedéscsomag végleges formájáról együtt állapodnak meg. Ezt követően a munkacsoport törvénytervezetet készít elő, amelyet előbb megvitatnak a kormánykoalícióban, majd a parlamentbe küldik. A kormány szerint idén novemberben már módosulni fog a törvény a fogyatékkal élők javára.

A megbeszélésen a kabinet részéről Marcel Ciolacu kormányfő mellett részt vett Marian Neacşu miniszterelnök-helyettes, valamint a munkaügyi minisztérium és az országos nyugdíjpénztár néhány képviselője. A Romániai Látássérültek Egyesületének tagjai csütörtökön 10 és 14 óra között a bukaresti kormánypalota előtti téren tüntettek. Elégedetlenségük fő oka az új nyugdíjtörvény, amely szerintük súlyosan megrövidíti a látássérülteket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?