Tiltakozó akciókat tervez csütörtöktől a legnagyobb tanügyi szakszervezet

Tiltakozó akciókat tervez március 2-ától a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI).

Keddi közleményük szerint csütörtökön délután a iaşi-i prefektúra épülete elé szerveznek tüntetést, amelyre több mint 500 szakszervezeti tagot várnak. „A tanügyi alkalmazottak egy sor olyan problémával szembesülnek, amelyeket nem oldottak meg a hatóságok, és a kormány érdektelensége miatt nem maradt más hátra: az oktatásban dolgozók ismét az utcára vonulnak” – olvasható a közleményben.

A FSLI többek között sürgeti, hogy valamennyi tanügyi alkalmazott kapja meg a 2017-es bértörvényben az idei évre előirányzott fizetését, emeljék meg a tanügyi kisegítő személyzet bérét, fizessék ki maradéktalanul a tanügyi alkalmazottak munkakörülményeinek megfelelő bérpótlékokat és a készülő új bértörvényben a pedagógusok kerüljenek egy magasabb javadalmazási kategóriába.

A szakszervezeti szövetség közölte, hogy ha a követeléseit nem teljesítik, akkor márciusban és áprilisban sztrájkőrséget állnak a kormány és több megye prefektúrájának épülete előtt, májusban tiltakozó felvonulást tartanak Bukarestben, a hónap végén pedig az általános sztrájk kirobbantásához gyűjtenek aláírásokat. 

Kapcsolódók

Kimaradt?