Tiltakoznak az egyetemi hallgatók az ingyenes vonatozásuk korlátozása miatt

Petícióval készül tiltakozni az Országos Magyar Diákszövetség az egyetemi hallgatók ingyenes vonatozásának korlátozása miatt. Kelemen Hunor kormányfőhelyettes csütörtöki közlése szerint még nem született erről végső döntés.

Az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) elnöke, Andacs Zsolt-Levente a Maszolnak elmondta, az ingyenes vonatozás egy 2017-ben megszerzett joga a hallgatóknak, amit most korlátozni vagy teljes mértékben elvenni szeretne a kormány. Mint fogalmazott, egyelőre még nem világos számukra a helyzet, hiszen „két eltérő kijelentés hangzott el” az új szabályozásról. Arra utalt, hogy míg  Florin Cîțu kormányfő az 50 százalékos vasúti kedvezmény bevezetését jelentette be, Ludovic Orban, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke arról beszélt, hogy a diákok továbbra is ingyen utazhatnak, de csak lakhelyük és a tanulmányaik helyszíne között.Fotó: Agerpres

Andacs Zsolt-Levente elmondta, nem értenek egyet az 50 százalékos vasúti kedvezmény bevezetésével, hiszen egy olyan plusz terhet róna a diákokra vagy a szülőkre, ami a munkahelyek megszűnésével és a fizetések csökkenésével egy időben „egyáltalán nem egy járható út”.

A diákvezető szerint az ingyenes vonatozás lehetőséget teremtett a diákoknak arra, hogy ellátogassanak különböző rendezvényekre más egyetemi központokba, és ez ingyenes utazásuk korlátozása ezt is elvennék tőlük. Szerinte a hallgatói szervezetek és a diákok sem értik, hogy miért pont ezen a területen szükséges megszorításokat bevezetni.

Petíciókkal készülnek

Andacs Zsolt-Levente Florin Cîțunak arra a kijelentésére is reagált, miszerint Európában szinte sehol sem ingyenes a vasúti közlekedés a hallgatók számára. „Luxemburgban és Szlovákiában is ingyen utazhatnak a diákok, úgyhogy az az érv sem teljesen igaz, hogy Európában máshol csak 50 vagy 60 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a diákok” – jelentette ki.

Hozzátette, hogy a kormány egyáltalán nem kommunikált az Országos Magyar Diákszövetséggel erről a kérdésről, és a román diákszervezettel sem egyeztetett. „Folyamatosan kapcsolatban állunk a román diákszervezetekkel, és azt látjuk, hogy nehézkésen jutnak el az információk hozzánk és hozzájuk egyaránt. Ezért úgy döntöttünk, hogy együtt próbálunk megoldást találni, és előre menni ebben az ügyben” – magyarázta.

Andacs Zsolt-Levente elmondta, hogy petíciót és formanyomtatványokat készítenek elő a hallgatóknak, amit kitöltve el lehet küldeni megadott email-címekre. Mint fogalmazott, ez a kezdeményezés csak most indult el, de úgy látja, hogy elég nagy hatása lehet, ha a hallgatók tömegesen kiállnak valami mellett. Szerinte „egyetlen politikai szereplő sem akar ekkora tömeggel szembeszállni”, emellett pedig véleménye szerint egyetlen párt sem szeretné, hogy a hallgatói tömegek elpártoljanak tőlük.

Az országos diákszövetség is tiltakozik

​„A történet nem ér itt véget, biztosan nem adjuk fel az ingyenes vonatozáshoz való jogunkat. A kormány nem mondott valódi érveket, csak általánosságokról beszélt” – jelentette ki a HotNewsnak Horia Onița, a Romániai Diákszervezetek Országos Szövetségének (ANOSR) elnöke.

Mint mondta, azt látják, hogy a kormány semmilyen formában nem kíván a szövetséggel kommunikálni, annak ellenére, hogy számos emailt küldtek és ellenérveket sorakoztattak fel. Az ANOSR szerint a döntés túl korai volt, és az sem igaz, hogy az ingyenes utazás túl nagy költségeket róna a kormányra. Ezt a tényt szerintük maga Florin Cîtu is hangoztatta szenátorként  már 2017-ben is, az ingyenes vonatozási jog bevezetésekor.  

„Valójában a jelenlegi helyzetben a költségvetési kiadás feleakkora, mint 2017-ben, mivel a pandémia miatt sokkal kevesebbet utaznak a diákok. A miniszterelnök nem akar párbeszédet folytatni velünk, nem akarja egyértelműen bemutatni a javaslatait, és így káosz van” – tette hozzá az ANOSR elnöke.

Kelemen Hunor: még nincs végső döntés

Florin Cîțu miniszterelnök a szerdai kormányülés után jelentette be, hogy az egyetemi hallgatók ingyenes vonatozási lehetőségét eltörlik, ezentúl 50 százalékos kedvezményben részesülnek. Arra hivatkozott, hogy más uniós országban, például Franciaországban és Ausztriában sincs ingyenes kedvezménye a diákoknak, hanem 50 vagy 60 százalékkal olcsóbban vehetnek jegyet.

Szinrén szerdán a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Ludovic Orban azt jelentette be, hogy a diákok ezentúl csak a lakóhelyük és az egyetemi tanulmányaik helyszíne között utazhatnak ingyen vasúttal. Erről a kijelentésről Florin Cîțu az mondta: ezt a változatot is fontolóra veszik. „Egyelőre több változat van érvényben, de én azt mondom, amit az Európai Unióban látok. Románia majdnem az egyetlen ország az EU-ban, ahol teljesen ingyenes a vonatozás, annak ellenére, hogy nem a leggazdagabb állam” – jelentette ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kelemen Hunor kormányfőhelyettes csütörtökön a RFI-nek nyilatkozva elmondta, hogy még nem született meg a végső döntés erről a kérdésről, a kormány csak első olvasatban vitatta meg a rendelettervezetet. Közlése szerint jelenleg is zajlanak a tárgyalások az oktatási és a szállítási tárca között az egyetemi hallgatók vasúti közlekedéséről. „Remélem, hogy találunk forrásokat az ingyenes utazásra, mert nem jelentene olyan nagy összeget, ha a hallgatók a lakhelyüktől a tanulmányaik helyszínéig ingyen vonatozhatnának” – tette hozzá.

Az egyetemisták korlátlan ingyenes vonatozását a Sorin Grindeanu vezette PSD-kormány tette lehetővé 2017 január végétől.

Kapcsolódók

Kimaradt?