Tévhit, hogy a melléképületekre nem kell építkezési engedély – Nem kifogás, ha nincs alapja vagy készen vettük

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy a helyi közigazgatás reformját célzó, közvitára bocsátott törvényjavaslatban az szerepel, óriási, akár 100 ezer lejes bírságot is kaphatnak a jövőben, akik a helyi önkormányzattól kiváltott építkezési engedély nélkül húznak fel az udvaron garázst, fészert, bármilyen melléképületet. A közösségi médiában rengeteg, egymásnak ellentmondó vélemény fogalmazódott meg, a leggyakrabban az, hogy ha az épületnek nincs alapja, nem engedélyköteles.

Rossz hírünk van: mindenre ki kell váltani az önkormányzattól az építkezési engedélyt. Van ugyan néhány kivétel, például a napelemek, klímaberendezés, homlokzatfestés, ezeket cikkünkben alább tételesen felsoroljuk.

A Maszol által megszólaltatott szakemberek azt javasolják, érdemes még a bírságok növelése előtt rendezni ezeket a helyzeteket, akár úgy, hogy kikérünk az önkormányzattól egy urbanisztikai bizonylatot, abból pontosan kiderül, hogy van-e szükségünk építkezési engedélyre.

Mindenre ki kell váltani az engedélyt | A szerző fotója

Akkor is kell engedély, ha nincs alap

A bírságok növelése egyelőre csak javaslat, semmi konkrétum nem történt még ebben a kérdésben, szögezte le a Maszol megkeresésére Mild Zoltán építészmérnök, a Kovászna Megyei Építkezési Felügyelőség vezetője. Hangsúlyozta, a jelenlegi állás szerint, minden épületre ki kell váltani az építkezési engedélyt, az udvaron felhúzott melléképületekre is, akkor is, ha annak nincs alapja.

A szakértő rámutatott, megzavarta az embereket, hogy 2023 tavaszán az akkori kormány javasolta a területfejlesztési és településrendezési kódex elfogadását, és a tervezet értelmében falvakon fel lehetett volna építeni a 150 négyzetméteresnél kisebb ingatlanokat építkezési engedély nélkül, az önkormányzatok jóváhagyásával. Csakhogy ezt a tervezetet végül nem véglegesítették, jelenleg az újra kiadott, módosított 1991/50-es törvény van érvényben, annak értelmében mindenre ki kell váltani az engedélyt. A jogszabály 11-es cikkelye leszögezi a kivételeket, így például a napelemekre, kisebb javításokra nem szükséges kiváltani az engedélyt.

A törvényt az önkormányzatok alkalmazzák, és szükség esetén bírságolnak.

Sokan kérdezik, ha nem készítenek alapot, az építményt cölöpre, betontéglára helyezik, azt amúgy is készen vásárolták a barkácsboltban, szükséges-e az engedély. A válasz: igen. Az hogy nincs alap, vagy hogy az építményt készen vásárolták, nem kifogás” – szögezte le Mild Zoltán. Felidézte, még 1984 előtt volt érvényben az a szabályozás, hogy aminek nincs alapja, nem engedélyköteles, de ez már régen nincs hatályban.

Építés előtt tájékozódjunk, kérjünk véleményt!

A főfelügyelő azt tanácsolja, a legegyszerűbb, hogy kiderítsük, van-e szükség engedélyre, ha kérünk az önkormányzattól egy urbanisztikai bizonylatot. Annak kiváltása nem kerül sokba, a telekkönyvi kivonatot és egy kérvényt kell benyújtanunk, amiben leírjuk, hogy például egy fásszint akarunk építeni.

Az önkormányzat köteles megválaszolni, hogy ez milyen feltételek mellett lehetséges, milyen okmányokra van szükség az engedély kiváltásához. Akár szóban is lehet érdeklődni a polgármesteri hivataloknál, javasolja a szakértő.

Tájékozódjunk, mielőtt építkezünk | Fotó: Pexels

Meglátása szerint valóban nem kell „átesni a ló túloldára”, például egy barkácsboltban vásárolt kis szerszámtartó felállítására valóban nem kell építkezési engedély. Viszont ez esetben is figyelni kell, hogy ne sértsük a közelben lakók érdekeit, így a szomszédoktól való távolságra, az árnyékolásra is figyelni kell, vagy arra, hogy ne akadályozzuk a bejárását.

„A legegyszerűbb, ha tájékoztatást kérünk az önkormányzattól. Így biztosra mehetünk, hogy nem követünk el törvénysértést, elkerüljük a nézeteltérést a hatóságokkal vagy a szomszédokkal” – mondta Mild Zoltán.

A szomszédokra is figyelni kell

Az építkezési főfelügyelő elmondta, rengeteg panasz fut be, a szomszédok jelentik egymást, hogy hova teszik a kerítést, hova került a melléképület, hova vágtak ablakot.

A törvény még azt is leszabályozza, hogy a szomszéd telkétől mekkora távolságra lehet fát, bokrot ültetni, ezt csak úgy lehet kivédeni, ha a szomszédtól beszerezzük az engedélyt, és nem elég szóban vagy kézzel írt papíron, hanem közjegyző előtt kell megegyeznünk, ha olyan módosítást tervezünk, ami a törvény szerint sérti a szomszéd érdekeit.

Ha nincs rendben a hagyaték, a telekkönyv, általában az építkezési engedélyt sem váltják ki

„Az építkezési törvény azt írja elő, hogy minden épületre, külalak-változtatásra ki kell váltani az engedélyt” – szögezte le Fodor István, a háromszéki Sepsibodok polgármestere. Hozzátette, ez azt jelenti, ha az egyes ablak helyett kettős ablakot szeretnénk, arra is kell engedély.

Nemkifogás, hogy készen vettük | Fotó: Pexels

Kifejtette, falvakon ezt általában az emberek lazán értelmezik: kell egy disznópajta, gyorsan megépítik, szükség van egy nyárikonyhára, hozzátoldják a házhoz. A gond az, hogy sok vidéki önkormányzatnál nincs urbanisztikai szakember, így az építkezési engedélyeket a megyei önkormányzatnál kell kiváltani.

Ugyanakkor telekkönyvi kivonatra van szükség, rendben kell lennie a tulajdonjognak, közben sok esetben a hagyatéki tárgyalást sem intézik el, még a nagyszülők, szülők nevén szerepelnek az ingatlanok. Így gyakori, hogy nem intézik a formaságokat, felépítenek az udvaron ezt-azt. Fodor István úgy véli, ezt még a bírságok növekedése előtt, lehet és kell is korrigálni.

Ha még most bejelentik az önkormányzatnál, hogy megépült valami az udvaron, kiszabják a jelképes bírságot, és azzal már el lehet indulni, törvényesíteni a helyzetet. Viszont, ha nincs hagyaték, telekkönyv, valóban hosszú a folyamat.

Érdemes időben rendezni a törvénytelenségeket

Fodor István hangsúlyozta, ha megváltozik az ingatlan adózás számítási módszere, kénytelenek lesznek házról házra járva felértékelni az ingatlanokat, és akkor mindenképpen fény derül a szabálytalanságokra.

Sepsibodokon már a napokban közzétesznek egy felhívást, kérve a lakókat, rendezzék a szabálytalanságokat, váltsák ki a telekkönyvet, készíttessenek terveket, és a különböző építményeket jelentsék be az önkormányzatnál.

„Veszélyes, ha nincsenek rendben az engedélyek. Az építkezési felügyelőség szúrópróbaszerűen ellenőrizhet, és mindenképpen bírság lehet a vége” – hívta fel a figyelmet a polgármester. Arra is kitért, az utóbbi időben elterjedt, hogy a kaszálókon építenek hétvégi házakat, ám ennek sincs törvényes alapja, a kaszálókon csak ideiglenes szénatartót, vagy az állatoknak árnyékolót lehet felállítani.

Kivételek – nincs szükség engedélyre

  • kerítések, tetők, lefödések vagy teraszok javítása, amennyiben nem változik a forma vagy az anyag;
  • belső és külső nyílászárók javítása és cseréje, az eredeti formák és nyílásméretek megtartásával.
  • Fűtőkályhák javítása és cseréje;
  • belső és külső festés, mázolás, a homlokzati elemek és színek megváltoztatása nélkül;
  • belső hálózatok és külső csatlakozások javítása, az ingatlan határain belül;
  • helyi fűtési rendszerek és klímaberendezések felszerelése, bizonyos feltételek betartásával;
  • padlók javítása és cseréje;
  • könnyű belső válaszfalak kialakítása (például gipszkartonból vagy favázas szerkezetből);
  • egy épület rendeltetésének megváltoztatása, ha ez nem jár építési vagy bontási munkálatokkal;
  • fotovoltaikus rendszerek telepítése épületekre, melléképületekre vagy a talajra, prosumerek általi áramtermelés céljából.

Kivételek a kivételek alól (amikor mégis szükséges engedély):

  • védett műemléki területeken vagy védett építészeti övezetekben lévő épületek;
  • nyilvántartott vagy nyilvántartásba vétel alatt álló műemlékek;
  • történelmi vagy építészeti értékkel rendelkező épületek;
  • sajátos rendeltetésű épületek (az elfogadott városrendezési dokumentáció szerint);
  • olyan munkák, amelyek módosítják a tartószerkezetet, az eredeti jellemzőket vagy az építészeti megjelenést;
  • homlokzatok, épületszínek vagy homlokzati elemek módosítása – akkor is, ha javításról vagy cseréről van szó.

Fontos megjegyezni: még az engedély nélkül végezhető munkák esetén is ajánlott szakemberrel konzultálni, hogy elkerülhetők legyenek a későbbi problémák, és biztosítva legyen a jogszabályok betartása.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?