Tévhit a „régen minden jobb volt”? – Történetének legjobb időszakát éli az ország
A statisztikák azt mutatják, hogy Románia történetének legjobb időszakát éli. Vannak ugyan időszakos nehézségek, mint például a közpénzügyek helyzete, az adózás vagy a korrupció, de az összkép azt mutatja, hogy az életszínvonal emelkedett. 2024-ben az egy főre jutó GDP tekintetében elértük az európai átlag 78%-át, miközben egy évtizeddel ezelőtt még 55%-on álltunk – derül ki a Business Club elemzéséből.
Románia több tízmilliárd eurós forrásokhoz jut, és története során soha nem volt ilyen jó biztonsági lefedettsége. A számokból és adatokból kirajzolódó valósággal szemben azonban ott áll a közösségi médiában terjedő manipuláció. A TikTokon a kommunizmust dicsőségkorként mutatják be, Ceaușescut pedig hazafias vezetőként. Közben 1989-ben a kommunista gazdaság értékét 40–45 milliárd dollárra becsülték, az idei GDP viszont eléri a 435 milliárd dollárt, idézi az elemzést a Digi24 hírtelevízió.
A gazdaságban mért átlagbér, reálértéken, vagyis inflációval korrigálva, közel két és félszerese az 1990-es értéknek. A kommunizmusban „mindent mi gyártottunk” – de a román autók technológiája húsz évvel volt elmaradva. Volt mindenféle gyárunk és üzemünk, de olyan sok áramot fogyasztottak, hogy a lakosságnak racionalizálták a villamos energiát. Az üzletek üresek voltak, mert az élelmiszert exportálták. Készültek ugyan infrastrukturális projektek, de óriási pazarlással és főként az emberek erőfeszítéseinek árán. Rosszul fizetett munkások építettek kényszerrel és nagy erőfeszítéssel hatalmas létesítményeket, miközben az állam az emberek kárára csökkentette költségeit. A tények meghamisításával állunk szemben, és a leginkább veszélyeztetettek azok a fiatalok, akik nem ismerték a korszak nehézségeit. Nemcsak a kommunizmussal kapcsolatban, hanem általánosságban is terjed a múlt mitizálása és a jelen megkérdőjelezése, hogy megváltoztassák a jövő irányát.
A közvetlen külföldi befektetések állománya 2024 szeptemberére meghaladta a 130 milliárd eurót – derül ki a Román Nemzeti Bank adataiból. 2007-től, az uniós csatlakozástól 2025 májusáig Románia több mint 100 milliárd eurót vonzott be az EU költségvetéséből, miközben valamivel több mint 32 milliárddal járult hozzá.
A Külföldi Befektetők Tanácsa szerint a romániai vállalatok forgalmának 51%-át a külföldi tőke adja – ez több mint 275 milliárd eurót tett ki 2023-ban. Az Eurostat 2023-as adatai szerint a román gazdaság bruttó hozzáadott értékének 56%-át a hazai tőke adja – állami és magán, a mikrovállalkozásoktól a kormány által irányított óriáscégekig. Románia EU-tagsága és a nyugati biztonsági struktúrákhoz való tartozása tette lehetővé a tőkebeáramlást és a belső fejlődést.
Románia vásárlóerő-paritáson mérve az Európai Unió hetedik legnagyobb gazdasága. Óriási lemaradásokat dolgozott le, és ebben a külföldi tőkének a hazai tőkével együtt kulcsszerepe volt.
CSAK SAJÁT