banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Temesvár kapja a turisztikai újságírók nemzetközi szövetségének Aranyalma-díját

Temesvár kapja idén a Turisztikai Újságírók és Írók Nemzetközi Szövetségének (FIJET) Aranyalma-díját – jelentette be szerdán a szervezet.

A nemzetközi szervezet közleménye szerint a kitüntetést március 24-én adják át a bánsági nagyvárosban. A díjat 1971 óta évente ítélik oda, egy-egy szervezet, település vagy személy kapja a turizmus fejlesztéséért, népszerűsítésért kifejtett tevékenysége elismeréseként. A díjazottról egy újságírókból álló zsűri dönt.

Plamen Starev bolgár újságíró, az Aranyalma testület elnöke szerint az Aranyalma-díjjal Temesvár folyamatos fejlődését ismerik el. Tételesen azt, hogy miközben a bánsági település fejlődik, szépül, az elmúlt évszázadok hangulatát is megőrzi, és olyan település marad, „ahol a történelem nemcsak érdekes olvasmány, hanem a szemünk előtt van” – idézte a közlemény az elnököt.A temesvári Dóm tér | Fotó: Agerpres

Simion Giurcă, a várost népszerűsítő egyesület ügyvezető elnöke rámutatott: az üzleti turizmus mellett kikapcsolódási célpontként is szeretnék népszerűsíteni Temesvárt. Azt szeretnék, ha a belföldi turisták is felfedeznék a bánsági várost, amely román ugyan, de „kicsit más”, mivel „multikulturalizmusra épült”, más-más helyről érkező, más-más nemzetiségű emberek építették – mondta.

A FIJET az egyik legrégebbi nemzetközi újságírószövetség, 1954-ben alapították francia és belga újságírók Párizsban, több mint harminc tagszervezete van. Tagjai tavaly a vajdasági Újvidéket tüntették ki Aranyalma-díjjal, 2019-ben Nagyvárad kapta az elismerést. Temesvár idén az Európa Kulturális Fővárosa címet is betölti, az ünnepi rendezvénysorozatot február 17-én nyitották meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?