A középiskolás diákok – főként a fiúk – között van olyan, aki már az óra elején unni kezdi a leadott tömkeleg elméletet, sokkal fogékonyabb (lenne) a gyakorlatra. Különösképpen, ha az műszaki jellegű. Ami végül is nem gond, hisz nem minden tanuló kell orvosi, bölcsészi vagy jogi pályára lépjen. Ha a sors technikai hajlammal és kreativitással áldotta meg a fiatalt – aki a tanulást sem hanyagolja –, könnyűszerrel műszaki pályára léphet. Mint ahogyan teszi a marosvásárhelyi Elektromaros Szaklíceum tanulóinak jelentős része.

Robotikaversenyre telik meg Marosvásárhely legnagyobb műszaki középiskolájának elektronikalaborja. Az Elektromaros tizenhét csapata izgatottan várja a rövidre szabott köszöntőbeszédek végét, a szakmai zsűri bemutatását és azt, hogy az alkalomra saját kezűleg összerakott készüléket végre a versenypálya rajtkapujához állítsa. A szakközépiskola elektronika–automatizálás katedrája először szervez robotikaversenyt, és máris hatalmas az érdeklődés. Amint neve, Tech Challenge is elárulja, a verseny komoly kihívást jelent.  A diákok különbnél különb nyomfelismerő járgányokat álmodtak meg és raktak össze, olyanokat, amelyeknek egy hét négyzetméternyi pálya fekete, kanyargós vonalán kell megtenniük egy kört. Van, amelyik robotnak sikerül, és akad, amelyiknek nem. Tapsot és dicséretet kap az a csapat is, amelynek járgánya az első 25 centiméter megtétele után kifullad, az egyenes vonalon saját tengelye körül forogni kezd, az utolsó kanyart egyenesbe veszi, indulás előtt kiüti a Rajt/Cél kaput, vagy meg sem moccan. Ezek alkotói is lelkiismeretesen dolgoztak az általuk tervezett szerkezeten, amely a verseny előtt még működőképes volt, de az utolsó pillanatban vagy az elem merült le, vagy valamelyik ellenállás égett ki, netán a nyomfelismerő szenzor zavarodott meg. „Nem kell szomorkodni, ha nem működött az autó, biztos vagyok abban, hogy jövőre jobban fog sikerülni!” – biztatja a diákokat Selyem Zoltán, az iskola aligazgatója.  A főszervező Kutasi Tamás is csatlakozik az intézményvezető gondolataihoz. Mint mondja, a verseny nemcsak a sebességről szól, hanem a logikai gondolkodásról és a hibákból való tanulásról is. Éppen ezért mindenkit, aki benevezett, győztesnek tart.

Gyermekcipőben jár, de nagy léptekkel halad

Az igazgatóhelyettes annak örül, hogy mennyi fiatalt megmozgatott a Kutasi Tamás kollégája által még december folyamán meghirdetett verseny. Mint mondja, a sajátos nevelést igénylő gyerekektől az egyetemre besétálni készülő végzős diákokig rengetegen bekapcsolódtak a vetélkedőbe. „A robotika még gyermekcipőben jár, nem az elektronika–automatizálás szak meghatározó része, mégis nagyon sokaknak beindítja a fantáziáját. Ez az első házon belüli megmérettetésünk, de elmondhatom, hogy diákjaink már bemutatkoztak és jól szerepeltek más városokban szervezett versenyeken” – büszkélkedik Selyem. Hogy az elmondottakban nincs semmi túlzás, Csíki Gábor Zoltán szavai igazolják.  A szponzorként érkezett zsűritag arról a kellemes tapasztalatról mesél lapunknak, amely az elektrós diákokhoz fűzi. Az iskola már évek óta partneri kapcsolatot ápol a vasúti modelleket gyártó Viesmann céggel, ahol a diákok egy része gyakorlatozik.  A középiskolások nemcsak az idő ellötyögése véget járnak be a céghez; többségüket tényleg érdekli a stabil jövőt biztosítható szakma.

Cukorkaosztogató pandát is készítettek

Míg egyesek hetekig bütyköltek a guruló robot elkészítésén, a Dézsi Nándor–Márkus Dávid-páros a versenyt megelőző éjszaka rakta össze a gépezetet. Ami nem jelenti azt, hogy éppen gyermekjáték lenne a robotkészítés. Elméleti ismeretet, gyakorlatot, kreativitást, 3D-s modellezési ismereteket, türelmet feltételez. És a célszerszámok sem szabad megfeledkezni, hiszen ez nem az a műszer, amit kalapáccsal és csavarhúzóval össze lehetne rakni.

A fiúk a nyomkövető robotnál bonyolultabb „játékot” is készítettek. Egy kolozsvári versenyre a Pandy nevű pandarobottal neveztek be. Ez egy elemi osztályos gyerekek számára készült „motiváló panda”, amelyen matematikai feladatokat lehet végezni. „Amennyiben tíz, felkészültségének megfelelő feladatot megold a diák, Pandy kidob egy cukorkát” – magyarázza a tizenegyedik osztályos Nándor.  A kisgépet a maci orra nyomogatásával kell kezelni.  A visszajelzés a kijelzőről érkezik.

 A kézimunka varázsát nem írja felül a kínai késztermék

A korszerű műszaki kütyük tömkelegének világában felmerül a kérdés: mi motivál egy diákot, hogy maga alkosson egy két, három vagy négy keréken haladó robotot, amikor jelképes összegért szinte bármelyik kínai platformról készen is megrendelhetné. Kutasi Tamás úgy véli, a fiatalok között még mindig létezik egy réteg, amely kíváncsi, felfedező és bütykölő üzemmódban „működik”. „Örvendetes, hogy manapság is vannak olyanok, akik kérdeznek, utánaolvasnak, érdeklődnek, maguk tervezik meg a szerkezetet, rendelik meg a hozzávaló alkatrészeket, használják a 3D-s nyomtatót, hogy végül összeszerelhessék a megálmodott gépezetet. Ezek azok a diákok, akik értik a különbséget a készen megvásárolt termék és a saját kezük munkája között” – állítja a fiatal tanár.

Ez annál is örvendetesebb, mivel a szakközépiskolában tanuló diákok túlnyomó részének a figyelmét a gyakorlati oktatással lehet felkelteni. „Az Elektromarosba járó fiatalok mintegy 90 százaléka nem ennyire fogékony az elméletre, őket jóformán csak a gyakorlattal lehet lekötni, megnyerni. Ügyesen dolgoznak, képesek tanulni a saját hibáikból, motiválja őket a siker. Elméleti oktatás nélkül viszont képtelenség fejlődni” – mondja az elektronikát és automatizálást oktató tanár. Selyem Zoltán aligazgató szerint, ha a technikai hajlam és a kreativitás összefonódik némi tanulási vággyal, a diáknak nyert ügye lehet. Ezt bizonyítja azon sapientiás hallgatók száma, akik az Elektromarosból ballagtak el. Egyébként a Jeddi úti középiskolából a legtöbben, akik tovább szeretnének tanulni, az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet választják.

Komoly hozzáállással sokra lehet vinni

Az idei verseny sikerén felbuzdulva, az Elektro tanárai már most a jövő évi vetélkedőn fantáziálnak. Kutasi Tamás szerint jó volna a versenyt kivinni az iskola falai közül, és városi vagy akár megyei szintre fejleszteni. Annál is inkább, mivel érdeklődők más tanintézményekben is vannak, sőt – és ez egyáltalán nem mellékes – a díjakat biztosító támogatókra a továbbiakban is lehet számítani. Elvégre a Marosvásárhelyen és környékén megtelepedett cégeknek is érdeke, hogy a majdani szakemberek ne ragadjanak vándorbotot, hanem itthon próbáljanak boldogulni. Mint ahogyan teszi a zsűri legfiatalabb tagja, Alin Vultur. Az automatizálási mérnök valamikor az Elektro padjait koptatta, ügyesen bütykölt, tanult, részt vett számos műszaki versenyen, majd bejutott és elvégezte az egyetemet, munkahelyén megbecsült szakemberré nőtte ki magát. „Valamikor én is így kezdtem. Ha komolyan dolgoztok, idővel a munkátoknak beérik a gyümölcse” – próbálja motiválni saját tapasztalatán keresztül a nála alig valamivel fiatalabb középiskolásokat a lici egykori diákja.