Tavasszal folytatnák a kisebb udvarhelyszéki településeket összekötő út építését

Az udvarhelyszéki kisebb településeket összekötő út építését tavasszal folytatnák, döntött rendkívüli ülésén a Hargita Megyei Tanács.

Aktualizálták az Ócfalva, Kányád, Petek, Brassó megye határa fele (137A jelzésű megyei út), valamint Kányád, Jásfalva, Ége, Székelydálya, Homoródszentpéter (133-as megyei út), Homoródszentpál, Oklánd (131-es megyei út), Kovászna megye határa irányába húzódó csaknem 50 kilométeres útrendszer beruházásának dokumentációját, ez indokolta Hargita Megye Tanácsának keddi online megtartott rendkívüli ülését. Emellett szavaztak a téli karbantartásról is, mint elhangzott, fel vannak készülve a télre, nem fog senkit váratlanul érni.

Fotók: Hargita Megye Tanácsa

„Emberfeletti erőfeszítéseket tettünk, hogy ezt, az Udvarhelyszék, de az egész megye számára fontos beruházást a holtpontról kimozdítsuk. Rossz Romániában a közbeszerzési rendszer, így történhet meg, hogy komolytalan cégek is tudnak nyerni, és nincs mit tenni. Ennek lett az áldozata az útrendszer beruházásának projektje, illetve az időközben megnövekedett költségeknek. Bízunk benne, hogy az igazságszolgáltatás és a Kereskedelmi Kamara mellett működő bíróság nekünk ad igazat, hogy a kivitelező cég nem dolgozott. Az árkülönbség tekintetében szintén megvizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy a különbözet megfizetésére jogorvoslatot kérjük, és ennek értelmében kártérítést az olasz cégtől" – fejtette ki Borboly Csaba. Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta, a célunk elsősorban az, hogy az út megépüljön, másodsorban pedig igyekszünk, amennyire csak lehet, csökkenteni az anyagi veszteséget.

A szóban forgó beruházásra egy olasz cég nyerte meg a közbeszerzést, de nem teljesítették a szerződésben foglaltakat. Lakossági bejelentésre, de a folyamatos ellenőrzések során is kiderült, hogy nem a meghatározott ütemben dolgoznak, ezért Hargita Megye Tanácsa kénytelen volt szerződést bontani a céggel. A keddi rendkívüli ülésen elfogadták a beruházás aktualizált dokumentációját, és ismét meghirdetik a kivitelezés közbeszerzését.

„Sokat harcoltunk az elmúlt egy évben, és örülök, hogy a projekt megvalósításának egy újabb fontos lépéséhez érkeztünk. Ez a beruházás sok kistelepülést összeköt, és ezekbe életet visz. A projekt költsége szinte a duplájára nőtt, de ez az összeg csökkenni fog, mert vannak már megvalósított munkálatok, illetve egyeztettünk a projekt finanszírozását koordináló Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel, és kértük a pályázat újra ütemezését. Köszönöm mindenkinek a hozzájárulását, munkatársainknak a műszaki vezérigazgatóságról, a jogász kollégáknak, hiszen cserben hagyott a kivitelező olasz cég, és nehéz volt szerződést bontani. Még ha valamennyi időt is vesztünk a kialakult nehéz helyzet miatt, hisszük, hogy el fog készülni ez a beruházás, mert ezt várják az érintett települések" – mondta Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke.

A műszaki vezérigazgatóság részéről Chiorean Adrian vezérigazgató-helyettes ismertette a technikai részleteket: a projekt aktualizálására a szerződésbontás után volt szükség. Módosították azokat a részleteket, amelyek a technikai véleményezés szerint nem feleltek meg a terveknek, mint például az út szélesítése, átereszek kivitelezése stb. 

„Bízunk benne, hogy a mostani közbeszerzésre lesz komoly jelentkező, és tavasszal neki tudunk fogni az útépítés folytatásának. Abban is bízunk, hogy a Románia és az Európai Unió közötti egyeztetések és egyezségek olyan irányba haladnak tovább, hogy a finanszírozás megmarad, illetve ki is egészítik azt. Egyértelmű, hogy erre a beruházásra kormányzati forrásra is szükségünk lesz, hiszen Hargita Megye Tanácsának nincs meg a fedezete a különbözetre. Éppen ezért számítunk a parlamentereink és a kormányzat munkásságára és támogatására” – fejtette ki a megyeelnök.

A téli karbantartásról is szavaztak, az előző évhez képest a módosítás az, hogy a fent említett szakaszon a megyei tanács saját cége, a Hargita Útkezelő Vállalat végzi a hóeltakarítást. „Hargita megyében felkészültünk a télre, nem fog váratlanul érni" – fogalmazott Borboly Csaba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?