Tanúként hallgatták ki a belügyminisztert Elena Udrea egyik perében

Tanúként hallgatták ki hétfőn a Bukaresti Táblabíróságon Lucian Bode belügyminisztert az úgynevezett Hidroelectrica-ügyben, amelyben Elena Udrea ellen befolyással való üzérkedés és pénzmosás miatt, Dan Andronic ellen pedig hamis tanúvallomás miatt folyik eljárás.

Bode közölte: a bírák előtt azokról a szerződésekről kellett beszámolnia, amelyeket a Hidroelectrica kötött 2012-ben, amikor ő gazdasági miniszteri tisztséget töltött be.

Felidézte, hogy 2017-ben már nyilatkozott tanúként ebben az ügyben a korrupcióellenes ügyészségen (DNA). Most fenntartotta akkori állításait, és kifejtette: amikor elfoglalta a gazdasági miniszteri széket, már folyamatban volt az elektromos energiára vonatkozó kétoldalú adásvételi szerződések újratárgyalása, amit a Nemzetközi Valutaalap követelt meg Romániától.Lucian Bode | Forrás: a miniszter Facebook-oldala

A Hidroelectrica tárgyalócsapatának többek közt az volt a feladata, hogy figyeljen a szerződések lejárati idejére, a szolgáltatott elektromos energiamennyiség csökkentésére, a tarifák emelésére, valamint hogy eszközöljön ki egy olyan kitételt, amelynek értelmében aszály esetén a Hidroelectrica mentesül a vállalt energiamennyiség szállításának kötelezettsége alól. Amikor az Ungureanu-kormány bizalmatlansági indítvány következtében megbukott, a folyamat még zajlott, mandátuma alatt tehát nem zárult le az eljárás – magyarázta Bode.

Arra az újságírói kérdésre, hogy történt-e nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy a Hidroelectrica kedvezményes tarifákat szabjon meg bizonyos vállalatok számára, Bode azt felelte: „Nem. Én a román állam érdekében jártam el, ezt bizonyítják a mandátumom végén elért alkueredményeim is.”

Az ügyben Elena Udreát azzal vádolja a DNA, hogy 2011-ben elfogadta Bogdan Buzăianu üzletember ajánlatát, aki 5 millió dollárt ígért neki, ha beveti befolyását a gazdasági minisztériumban és a Hidroelectricánál, és eléri, hogy az üzletember vállalata a korábbi szerződésben foglalt feltételek mellett kapja az energiát a szolgáltatótól. A megígért összegből 2011-ben Udrea megkapott 3,8 millió dollárt, valamint követelési joga volt további 900 ezer euróra, amely révén két médiaorgánum tevékenységébe is beleszólást nyert.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Dan Andronic a DNA szerint többször hamisan tanúzott ebben az ügyben.

Elena Udreát egy másik büntetőperben nemrég 8 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, az ítélet azonban nem jogerős.

Kapcsolódók

Kimaradt?