Tanügyminiszter: a pénteki incidencia szabja meg, hogy a következő héten hogyan zajlik az oktatás

Minden esetben a pénteki napon jegyzett fertőzöttségi ráta alapján kell meghozni a döntést arról, hogy az adott településen milyen rendszer szerint zajlik az oktatás a következő héten – szögezte le hétfőn az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu annak kapcsán beszélt erről a Digi 24 televízió egyik műsorában, hogy az Ilfov megyei Afumaţi településen bejelentették, hogy hétfőtől áttérnek az online oktatásra, mivel azonban időközben csökkent a fertőzöttségi ráta, a hatóságok utólag felülvizsgálták a döntést és közölték, hogy keddtől visszaállhat a jelenléti oktatás.

A tanügyminiszter hangsúlyozta, az oktatási és az egészségügyi miniszter közös rendeletében világosan leszögezik, hogy a pénteki fertőzöttségi ráta alapján kell megszabni a következő héten követendő tanítási forgatókönyvet. „A péntek pénteket jelent, nem vasárnapot, nem hétfőt, nem keddet” – fogalmazott.

A tárcavezető hozzátette, a közegészségügyi igazgatóságok (DSP) honlapján közzétett adatok értelmében pénteken összesen 13 – Szatmár, Kolozs, Szeben, Krassó-Szörény, Neamţ, Arad, Dolj és Szilágy megyei – településen haladta meg a 6 ezreléket a fertőzöttségi ráta.

„Csak ezeken a településeken van jogi alap arra, hogy az iskolák áttérjenek az online tanrendre, minden más település esetében a hatóságok elhibázott közbelépéséről van szó, amely az oktatási és az egészségügyi miniszter által kiadott rendelet megsértésének minősül. Nem lehet így játszadozni a gyerekekkel” – nyomatékosította.

Cîmpeanu azt mondta, felszólította az Ilfov megyei tanfelügyelőséget és a többi illetékes hatóságot, hogy „haladéktalanul orvosolják a helyzetet”, ugyanakkor kérte minden tanfelügyelőtől, hogy „figyelmesen olvassák el” a közös miniszteri rendeletet és alkalmazzák azt, mert minden lehetséges helyzetet szabályoz. 

(Címlapi illusztráció forrása: Kiss Gábor)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?