Tánczos Barna: „százezer szennyező autót vonunk ki a forgalomból”

„Indul az első, decentralizált, országos finanszírozású helyi roncsautóprogram, amelyet az önkormányzatokkal közösen bonyolít le a Környezetvédelmi Alap a szaktárcán keresztül. Célunk merész: százezer szennyező autót akarunk kivonni a forgalomból országszerte” – közölte Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

Fotó: RMDSZ

Az RMDSZ szerdai közleményében a tárcavezető úgy fogalmazott, hogy ehhez csak arra van szükség, hogy az önkormányzatok április 21-től regisztráljanak a programban, amelynek lebonyolítását a Környezetvédelmi Alap teljes egészében átruházza rájuk. „A regisztráló polgármesteri hivataloknak előre rendelkezésükre bocsátjuk a támogatási keretet, így a minisztérium fedezi a költségek 80%-át, a fennmaradó 20%-ot pedig a helyi költségvetésből kell fedezniük. Az önkormányzatokkal közösen így 3000 lejjel támogathatjuk minden szennyező autó forgalomból való kivonását, és így teremtünk tisztább, élhetőbb környezetet” – fogalmazott Tánczos.

A tárcavezető hangsúlyozta: a minisztérium elegendő költségvetést biztosít az önkormányzatok számára, hogy százezer roncsautót kivonhassanak a forgalomból. Az önkormányzatoknak egy hét áll rendelkezésükre a programban való regisztrációra.

Tánczos Barna ugyanakkor tájékoztatott: a lakosság beiratkozása a helyi roncsprogramba egy második lépésben zajlik majd. „Miután a Környezetvédelmi Alap megköti a delegáló szerződéseket az önkormányzatokkal, közzéteszi a programban résztvevő települések listáját. A lakosság ezután regisztrálhat majd a programban az AFM internetes felületén, amihez csak a személyi igazolvány szükséges, hogy ellenőrizni tudják a lakhely szerinti településen elérhető-e a program. Ezt követően minden teendőt az önkormányzatok bonyolítanak le, tőlük kapják meg az értékjegy összegét is a lakosok, hiszen az a célunk, hogy helyben, a lehető legegyszerűbb módon juthassanak hozzá a támogatáshoz az autótulajdonosok” – tájékoztatott a miniszter.

Mint azt az RMDSZ közleménye részletezte, a települések a lakosságszám függvényében kapnak támogatást. Az 5 ezer lakosnál kisebb települések legfeljebb 50 autóra, az 5 ezer és 10 ezer lakos közötti települések 100, a 10 ezer és 50 ezer lakos közötti települések 500, az 50 ezer és 200 ezer lakos közötti települések 1000 autóra, míg a 200 ezer lakost meghaladó települések 5 ezer autóra kapnak támogatást.

A programban azok a magánszemélyek kaphatnak majd 3 ezer lejes támogatást, akik 15 éves vagy annál régebbi autót vonnak ki a forgalomból, és vállalják, hogy a következő három évben nem vásárolnak Euro 5-ös vagy annál alacsonyabb besorolású gépjárművet. A támogatást a lakhely szerinti településen lehet kérni, olyan autó bezúzására, amelyek legalább 5 éve az igénylő tulajdonában vannak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?