Szombaton választják meg a PNL új elnökét

Új elnököt választ szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Az alakulatot jelenleg irányító Ludovic Orban és Florin Cîţu miniszterelnök közül kerül ki a liberálisok új vezetője.

A PNL tisztújító kongresszusát a bukaresti Romexpo kiállítási központban tartják, szombaton 11 órától. Az eseményre mintegy ötezer küldöttet várnak szerte az országból, és Klaus Iohannis államfő is bejelentette részvételét.

A küldöttek csak oltási igazolással, negatív koronavírusteszttel vagy a betegségből való felgyógyulást bizonyító igazolvánnyal léphetnek be az esemény helyszínére. Florin Cîţu miniszterelnök cáfolta azokat a vádakat, amelyek szerint illegálisan tartják meg a kongresszust, mert időközben Bukarest piros zónás lett az új megbetegedések magas száma miatt.

Minden jelenlévő maszkot fog viselni, és személyenként 3 négyzetméteres helyet tudnak biztosítani – érvelt a kormányfő, hozzátéve, hogy az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) véleményét is kikérték az ügyben.

A kongresszus a meghívottak, azaz Klaus Iohannis államfő és a parlamenti pártok képviselőinek beszédeivel indul, majd a PNL hivatalban levő elnöke, Ludovic Orban ismerteti mandátumának tevékenységi beszámolóját.

A két elnökjelöltnek 20-20 perc áll majd rendelkezésére indítványa ismertetésére, majd öt-öt támogatójuk felszólalása következik. A szervezők szerint várhatóan 14 óra körül kezdődhet majd el a szavazás. 

(Címlapi illusztráció forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?