Szombaton fogadja el a kormány a vészhelyzeti bizottság új járványügyi intézkedéseit

Hiába fogadta el az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) csütörtök este a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott új intézkedéseket, amelyek 6 ezrelékes fertőzöttség felett is biztosítják a különböző szolgáltatásokhoz való jogot a védettségi igazolással rendelkezők számára, ha azt nem foglalta határozatba a kormány, így még nem léphettek érvénybe.

Szombaton dönt a kormány | Fotó: gov.roA kabinet szombaton ülésezik, és – többek között – a CNSU-határozat elfogadása is napirenden szerepel. Amint határozatba foglalják, és az megjelenik a Hivatalos Közlönyben, hatályba lép, addig azonban a korábbi intézkedések érvényesek – ezek szerint azokon a településeken, amelyeken meghaladta a 6 ezreléket a koronavírus-fertőzöttek aránya az elmúlt két hétben, fel kell függeszteni az éttermek működését (pontosabban csak elvitelre főzhetnek), a művelődési intézmények programjait és tömegrendezvényeket sem tarthatnak, a hétvégi (7,5 ezrelék felett hétköznapokon is hatályos) éjszakai kijárási tilalom pedig mindenkire érvényes.

A csütörtöki CNSU-határozat lényege, hogy 6 ezrelék felett is (félházzal) működhetnek a vendéglátóhelyek, művelődési intézmények, de csak a koronavírus ellen beoltott személyeket és a betegségen átesetteket fogadhatják (akik ezt covid-igazolvánnyal tanúsítják). Ők mentesülnek az éjszakai kijárási tilalom alól is, továbbá a korai boltzárat is megszüntette a CNSU.

A helyzet zavart ketlett több nagyvárosban is, amelyekben a fertőzési arány 6 ezrelék feletti, hiszen a vendéglátósok nem tudták, mihez igazodjanak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Fontos azonban tudni, hogy 6 ezrelék felett kültéren is kötelező (lesz) a védőmaszk viselése, és a negatív (PCR- vagy gyors-) teszt nem ad mentesítést a korlátozások alól.

Kapcsolódók

Kimaradt?