Szilágyság: modern épületbe költözik a zilahi levéltár
Modern épületbe költözik a zilahi levéltár. Szilágy Megye Tanácsa felújította és levéltárrá alakította a megyei önkormányzat tulajdonában lévő 34P elnevezésű hőközpontot. A csaknem 400 négyzetméteres ingatlanban öt raktárhelyiségnek, egy laboratóriumnak, egy levéltári irodának és egy tanulószobának lesz helye.
Szilágyi Róbert-István, a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke elmondta, befejezték a zilahi Fenyves negyedben lévő egykori hőközpont levéltárrá alakítását. Az épületet korszerűsítették, és itt tárolják majd a megyei önkormányzat archív dokumentumait.
A munkálatok során megerősítették az épület tartószerkezetét, újraosztották a helyiségeket, kicserélték a tetőszerkezetet és belső-külső szigetelést végeztek. Korszerűsítették az elektromos, a fűtési berendezéseket, ugyanakkor speciális bútorokkal látták el az ingatlant. A beruházás mintegy 2,5 millió lejre becsülhető.
„A modern épületben elektronikus formában tárolhatják az iratokat, megkönnyítve a hozzáférést és az ott dolgozók munkáját” – tette hozzá az alelnök.
Családi típusú házat adtak át Krasznán
Szilágyi Róbert-István alelnök elmondta, nemrég felavatták és átadták Krasznán a Mária családi típusú házat, melyben tíz gyerek lelhet otthonra.
A hagyományos nevelőotthonok bezárását követően a Szilágyságban az elmúlt években tíz családi típusú otthon készült 120 fiatalnak. Ezen lakások Szilágysomlyón, Nyirsiden, Inón, Szamosőrmezőn, Szilágycsehben, Szamosudvarhelyen és Krasznán épültek.
A családi típusú házak a gyermekotthonokból kikerült árva vagy elhagyott gyerekek számára nyújtanak otthont, hogy a fiatalok biztonságos és támogató környezetben nőhessenek fel. Ezen lakások a szociális védelmi rendszer reformjának részét képezik, létrejöttük a Szilágy Megyei Tanács és a Szociális Segítségnyújtási és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (DGASPC Sălaj) által megvalósított 5 millió eurós európai projekt keretében valósulhatott meg – tette hozzá az alelnök.
CSAK SAJÁT