Szemetes mellé kihelyezett szemét miatt büntetnek Sepsiszentgyörgyön

Sokba kerül annak a sepsiszentgyörgyi lakosnak, aki egy teherautónyi hulladékot helyezett el a kukák mellett. A Tega köztisztasági vállalat dolgozói az Ifjúság sétányon lévő kukák mellől kisteherautónyi szemetet gyűjtöttek össze, és annak tartalma alapján azonosították a tulajdonost, aki ellen feljelentést tettek.

Az Egészségügy sétányon lakó személy megürítette vásárolt vagy örökölt lakását minden kacattól, amit a kukák mellé helyezett el. Máthé László, a Tega igazgatója leszögezte: a szemetes kukákba egy háztartás hétköznapokból származó szemetét lehet eldobni. Az nem normális és nem is szabályos, ha valaki vesz, örököl vagy éppen felújít egy lakást, és a nagy mennyiségű kacatot kihelyezi a kukák mellé.

Fotó: Tega

Ez esetben is az történt, hogy a lakásban évek alatt összegyűlt textilt, kartont, nejlont egyszerűen leürítette a szemetes mellé. Ez illegális hulladéklerakásnak minősül, és büntetendő – szögezte le az igazgató. Máthé László felhívja a sepsiszentgyörgyiek figyelmét, hogy minden hulladékot elszállítanak, ám nagyobb mennyiségért fizetni kell.

Fotó: Tega

Építkezési törmeléket köbméterenként 90 lejtől szállítanak, vegyes hulladékot pedig köbméterenként 210 lejes áron vesznek át. A díjszabást a www.tega.ro oldalon a Hulladékszállítás menüpont alatt találják. A régi bútorok elszállítása ingyenes, ám előre kell időpontot egyeztetni a 0267-310.123 telefonszámon – mondja az igazgató.

Nem ürítik ki a vidéki kukákat, ha lebomló hulladékot tartalmaznak!

Az őszre való tekintettel a TEGA köztisztasági vállalat a biológiailag lebomló hulladékok gyűjtésére is felhívja a figyelmet. Az érvényes szabályok szerint vidéki településekről nem szállítanak el lebomló anyagot – fűnyesedéket, leveleket, ágakat –, azokat ugyanis komposztálni kellene. Máthé László szerint akiknek a kukájában sok a lebomló hulladék, arra számíthatnak, hogy nem ürítik ki annak tartalmát.

Sepsiszentgyörgyön viszont elszállítják a lebomló hulladékot, ám ha nagy a mennyiség, akkor több részletben viszik el. Sepsiszentgyörgyön ágaprítást is lehet kérni a 0267-310.123 számon, és a felaprított ágakat a TEGA minden esetben elszállítja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?