Személygépkocsi ütközött frontálisan egy teherautóval Háromszéken

Súlyos közúti baleset történt szerda reggel a rétyi útkereszteződés közelében, tájékoztat a háromszéki rendőrség.

A helyszínelők szerint a személygépkocsit vezető 35 éves férfi reggel 7.30-kor Brassó felől Kézdivásárhely irányába tartott a 11-es országúton, amikor a rétyi útkereszteződés után áthajtott a szembejövő sávra és frontálisan ütközött egy nyerges vontatóval, amelyet egy 47 éves férfi vezetett.

Fotók: Kovászna Megyei Útügyi Igazgatóság

Az ütközés ereje a személyautót leröpítette az úttestről, a súlyosan sérült sofőrt pedig a helyszínre érkező rohammentő-szolgálat szakemberei emelték ki a roncsból. Amíg ez a folyamat tartott, a forgalmas 11-es országúton, félsávon zajlott a forgalom. A rendőrség közleménye szerint a súlyosan sérült sofőrt kórházba szállították. A teherautó sofőrje könnyebb sérülésekkel megúszta az ütközést, őt is kórházba szállították.    

A rendőrség szerint a teherautó sofőrjét megszondáztatták, ám leheletében nem mutattak ki alkoholt. A személygépkocsi súlyosan sérült sofőrjét nem sikerült megszondáztatni, tőle vért vettek, hogy megállapítsák, fogyasztott-e alkoholt. Az ügyben súlyos testi sértés vádjával indult bűnvádi eljárás.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?