A helyi lakosok próbálták kimenekíteni az áldozatokat összeroncsolódott autójukból

Drámai jelentek sora játszódott le vasárnap délután a Prahova megyei Măneciu településen, ahol egy 54 esztendős férfi életét vesztette, miután autójával letért az útról, többször átfordult és fejjel lefelé állt meg az 1A jelzésű országúton.

Az esetről egy videofelvétel is készült, amelyen látszik, hogy a helybéliek sietnek a bajba jutottak megsegítésére. A felborult autóban ugyanis hárman utaztak, és a lakosoknak egy sérült nőt sikerült is kiemelniük az összeroncsolódott gépjárműből.

Az egyik áldozatot, egy 54 éves férfit már s mentők sem tudtak megmenteni. A 46 éves nőt, akit a helybéliek húztak ki az autóból, a mentők kórházba szállították, míg a harmadik utas elutasította a kórházba szállítását.

A Prahova megyei rendőrség közleménye szerint az autó sofőrje ismeretlen okból letért az útról, belehajtott az árokba, aminek következtében az autó többször is átfordult, majd a tetején állt meg.

(Címlapkép illusztráció. Forrás: katasztrófavédelem)

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?