Száztíz millió forintos támogatást kap a szilágycsehi református templom újjáépítése
Szilágycsehbe látogatott péntek délelőtt Tarr Zoltán magyarországi társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, aki felkereste az 507 éves helyi református templomot. Az épület tornya 2026 februárjában, a felújítási munkálatok idején omlott le. A helyszíni látogatás alkalmával a miniszter bejelentette: a magyar kormány 110 millió forinttal (1,60 millió lejjel) támogatja a történelmi műemlék helyreállítását. A felajánlás jelentős előrelépést jelent a munkálatok folytatásában, bár a teljes beruházás költsége egyelőre nem ismert.
A templom udvarán ma már nemcsak a torony leomlásának nyomai, hanem a megmentéséért végzett munka eredményei is láthatók. A romokat eltakarították, a szakemberek elkészítették az új terveket, és a helyreállítás következő szakaszára készülnek. A látogatás során a műemlékvédelmi szakember részletesen ismertette, milyen szerkezeti problémákra derült fény a baleset után, és miért vált szükségessé a korábbi elképzelések felülvizsgálata.

Nemcsak a torony, a templom falai is veszélyben voltak
A felújítás előkészítése már a 2010-es években elkezdődött. A munkálatok során azonban olyan rejtett szerkezeti problémákra derült fény, amelyek a korábbi állapotfelmérések alapján nem feltétlenül voltak felismerhetők. A torony leomlása még világosabban megmutatta, hogy az épület állapota összetettebb beavatkozást igényel – ismertette Szilágyi Zoltán helyi lelkész.
A helyszíni szakmai ismertetés szerint a torony szerkezetében repedések alakultak ki.

A templom falai szintén sérülékenynek bizonyultak: a külső és belső téglafalak között gyenge kitöltő szerkezet található, ami érzékennyé teszi az épületet. A szakembereknek ezért nemcsak a torony újjáépítését kell megtervezniük, hanem az egész templom és a falak megerősítését is. A torony leomlása után a megmaradt falszakaszokat ideiglenesen kitámasztották, a tetőszerkezetet biztosították. A romeltakarítás és a stabilizálás komoly, összehangolt munkát igényelt, hiszen az épület egyes részei a beavatkozások nélkül további károkat szenvedhettek volna.
Új torony épül, a templomot is megerősítik
A szakmai vizsgálatok és a tervezési folyamat eredményeként egyértelművé vált, hogy a teljesen újra kell építeni, de külsőleg az eredeti formáját, méreteit kapja vissza, a templom nyugati falától megfelelően elhelyezve alakítanának ki, tehát bár ez nem lesz látható szabad szemmel, de torony különálló épülettest.
A leomlott torony maradványait dokumentálták, a korábbi állapotot háromdimenziós szkenneléssel rögzítették. A történelmi részletek megőrzése érdekében a romok eltávolításakor külön figyelmet fordítottak az értékes építészeti elemekre. A szakember ismertetése szerint a nyugati gótikus kapuzat és a torony környezetében korábban elhelyezett sírkövek épségben maradtak, és biztonságba helyezték őket, amelyeket majd visszaállítanak.

Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke a látogatás alkalmával arról beszélt, hogy a helyreállítás ügye hamarosan új szakaszba léphet. Mint elmondta, befejezték a romok eltakarítását, az új tervek elkészültek, és a következő lépés a torony újjáépítése, illetve a templom falainak megerősítése. A püspök hangsúlyozta: egyelőre nem lehet pontosan megmondani, mennyibe kerül majd a teljes beruházás, ezért a most bejelentett támogatás különösen fontos segítség a közösség számára.
Tarr Zoltán: az összefogás adhat reményt
Tarr Zoltán a helyszínen elmondta, hogy a szilágycsehi református templom nemcsak a helyi magyar református közösség öröksége, hanem az egész település számára fontos épület. „Ami megesett ezzel a templommal, az minden jó szándék ellenére esett meg” – fogalmazott a miniszter, utalva arra, hogy a torony éppen akkor omlott le, amikor a közösség a megmentésén és felújításán dolgozott.
Beszédében kiemelte azokat az összefogásra épülő kezdeményezéseket, amelyek a balesetet követően indultak el. Elmondása szerint a helyi közösség mellett a román ortodox közösség, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Magyar Református Szeretetszolgálat, valamint magyarországi civil és egyházi közösségek is segítettek. Egyes szervezetek és sajtóorgánumok adománygyűjtést indítottak a helyreállítás támogatására. A miniszter szerint ezek a kezdeményezések azt mutatják, hogy a közösségek nehéz helyzetben összefognak, és a segítségnyújtás túlmutathat az országhatárokon.

„A magyar adófizető állampolgárok egy 110 millió forintos adománnyal szeretnék ennek a templomnak az itt bekövetkezett nem várt balesetét valamilyen módon a megoldás felé segíteni” – jelentette be Tarr Zoltán. Hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy ez az összeg önmagában nem feltétlenül fedezi a teljes helyreállítást, de fontos lépés a megoldás felé. A támogatás mellett lényegesnek nevezte a párbeszédet, a közös gondolkodást és a további együttműködést.
A miniszter kiemelte, hogy a határokon átívelő kapcsolatok erősítése nemcsak az épített örökség megőrzésében, hanem a helyi közösségek fejlődésében és megmaradásában is szerepet játszhat.

„Szeretnénk ismét felfelé mutató tornyot látni”
A templom újjáépítése a helyiek számára nem pusztán műemlékvédelmi feladat. Az épület évszázadok óta meghatározó része Szilágycseh arculatának és a református gyülekezet életének. A találkozón elhangzott: fontos, hogy a templomot úgy állítsák helyre, hogy a következő nemzedékek is örökségként adhassák tovább.
CSAK SAJÁT


