Szatmár megye: hamarosan 11 település csatlakozhat a földgázhálózathoz

Összesen 39 kilométernyi vezetékhálózattal bővítik Szatmár megye földgázhálózatát, több mint 50 ezer lakos számára válik elérhetővé a földgázszolgáltatás.

A Transgaz Országos Földgázszállító Társaság vezérigazgatója, Ion Sterian, valamint Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke a napokban jelentette be: a földgázelosztó hálózatot a megye északi részének további 11 településére terjesztik ki.

Kiterjesztik a hálózatot | A szerző fotója

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a bővítésnek köszönhetően az új vezetékek Sárközújlak városát, valamint Egrit, Mikolát, Halmit, Kökényesdet, Csedreget, Túrterebest, Turcot, Nagygércét, Batarcsot és Nagytarnát látja majd el földgázzal – azaz több mint 50 ezer személy kedvezményezettje a bővítésnek.

„Támogatnunk kell a beruházásokat és a nagyvárosoktól távolabb fekvő térségek fejlődését. A helyi önkormányzatokkal és az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökséggel közösen intelligens ipari parkokat hozhatunk létre, ehhez pedig elengedhetetlen a villamos energia és a földgáz biztosítása. Ha garantálni tudjuk a megfelelő kapacitást és az ellátás stabilitását, Szatmár megye komoly versenyelőnyre tehet szert. Emellett azt szeretnénk, hogy az ukrajnai háború lezárását követően ne csupán tranzittérség legyünk, hanem aktív szereplői is az újjáépítésnek, termékek és szolgáltatások biztosításával” – hangsúlyozta Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

A szóban forgó települések majdani földgáz-ellátása a megye északi részén már meglévő országos gázszállító gerincvezetékről történik, ami jelentősen csökkenti a beruházás költségeit és lerövidíti a kivitelezés idejét.

Mint megtudtuk: a projekt előkészítéséről szóló első egyeztetések két hónappal ezelőtt kezdődtek, amikor Pataki Csaba kezdeményezte a földgázhálózat bővítésének ügyét Szatmár megyében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?