Szándékos gázolásba torkollt a koccanás

Elgázolta, majd pár méteren át görgette az úttesten áldozatát egy sofőr.

Fotó: InfoTrafic 24/képernyőmentés

A térfigyelő kamerák felvétele alapján az látszik, hogy egy banális koccanásnak indult az eset: egy személyautó nekiütközött a városi forgalomban az előtte haladó járműnek. Ami viszont ezután következett, az döbbenetes. Az elől haladó sofőr – és utasa – kiszálltak a kocsiból. A férfi a koccanást okozó jármű felé indult, de az hátrafarolt – ütközött a mögötte érkező járművel –, majd egyszerűen rálépett a gázpedálra és belehajtott a felé közelítő férfiba. Az áldozat előbb saját autója csomagtartójának csapódott, majd a földre esett. A koccanást okozó sofőr még ekkor sem lassított, autójával pár méteren át görgette maga előtt áldozatát az úttesten amíg a járdára hajtva megállt. A járókelők menekültek, ugyanakkor annak a járműnek a sofőre amelyiket hátramenetben megütött utána ment és nem hagyta, hogy elmeneküljön a helyszínről. Mintegy perccel később helyszínre érkezett a mentő, a járókelők segítségével emelték fel a kocsit, hogy az alá szorult áldozatot az orvosok elláthassák. A gázolót a helyszínen letartóztatták, és emberölési kísérlet miatt indítottak ellene eljárást.

Az InfoTrafic 24 beszámolója alapján a döbbenetes eset Slatinán történt. Ügyészségi források szerint a támadó és áldozata ismerték egymást. Előbbi reggel óta követte a férfit, amiért az elcsábította a volt szerelmét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?